Index Vakbarát Hírportál

Beismerő vallomást tett a nő, aki autósiskolai oktatónak adta ki magát

2022. március 1., kedd 09:12

Befejezték a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki autósiskolai oktatónak adta ki magát, és 240 ezer forintot csalt ki egy lánytól Budapesten.

Az eset a III. kerületi Huszti úton történt január 22-én. A rendőröknek többek között az autóra szerelt szokatlan T jelzés tűnt fel, illetve hogy az autósiskola neve sem szerepelt sehol.

A nyomozás kiderítette, hogy a fiatal sofőr az elmúlt időszakban már 11 autóvezetői órát vett a mellette ülő asszonytól, amiért összesen 240 ezer forintot ki is fizetett. Azonban kiderült, hogy a nő csak félrevezette tanítványát: a gyanú szerint nem volt sem járművezetői oktatói vizsgája, sem engedélye, így tartott órákat a gyanútlan lánynak.

A járművezetés tiltott átengedésével, valamint csalással gyanúsított 48 éves O. Enikő a nyomozás alatt beismerő vallomást tett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az eljárást a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek. A nővel szemben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek a gépkocsi jogosulatlan átalakítása miatt.

Rovatok