Index Vakbarát Hírportál

Közülük választhatunk április 3-án, kinyomtatták a szavazólap mintáját

2022. március 4., péntek 11:35

Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült.

A szavazólapokon hat pártlista neve szerepel, ezek sorrendben a következők, zárójelben a listavezetőkkel:

Miután az NVB nyilvántartásba vette az országos pártlistákat, és az erről szóló határozatok ellen a szerda 16 órai határidőig nem érkezett jogorvoslat, a testület feladata a szavazólapok adattartamának jóváhagyása volt. Ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap „képét”, azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek neve – számolt be az MTI.

A jogszabály szerint a szavazólap a pártlisták nevét az NVB által február 26-án kisorsolt sorrendben tartalmazza. Az NVB által csütörtökön elfogadott országos pártlistás szavazólapon egymás mellett szerepelnek a listák. A szavazólap szélessége 42 centiméter, hosszúsága 20 centiméter.

Külön szavazólap a levelekhez

Külön szavazólapot hagyott jóvá az NVB a magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazásához (ezen szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak is), és külön szavazólapot a levélben szavazóknak, ez pecsét nélkül érvényes.

Ezen a pecsét helyénél a „levélben szavazás szavazólapja” felirat szerepel, és a szavazat elhelyezésére szolgáló karika zöld színű, ennek oka, hogy ezeket a voksokat a Nemzeti Választási Iroda számlálja majd meg, és a gyors eredménymegállapításért először azokat szkennelni fogják.

Csak egy listára lehet érvényesen szavazni

A szavazólapon feltüntették azt is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni.

Tartalmazza a szavazólap a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a pártlista rövid nevét, majd a jelölőszervezet, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét.

Az NVB-nek a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen – egynapos jogorvoslati határidővel – felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához.

A 2022-es országgyűlési választásról szóló híreinket itt találja.

(Borítókép: Levélben szavazásra készült országos pártlistás szavazólap mintája a Nemzeti Választási Bizottság [NVB] ülésén 2022. március 3-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok