Index Vakbarát Hírportál

Féltjük a férjeinket, rettegünk a fiaink miatt – helyszíni riport Kárpátaljáról

2022. március 8., kedd 11:09

Miközben a Nyugat az Ukrajnából elmenekülőkre figyel, egyre többen lesznek a belső migránsok, akik az ország keleti, háborútól sújtott részéről az egyelőre biztonságos Kárpátaljára jönnek, ott vészelnék át a háborút. Varró Szilvia a görögkatolikus egyház segélyszervezetével három napot töltött a térségben.

Misa májusban lesz 12 éves. Kedvenc sportja a kosár, de focit is szívesen néz. Messi, Neymar és persze Ronaldo a kedvenc focistái, mint a vele egyidős fiúk többségének. Elég sok kupája van Brawl Starsban, ami a srácok egyik kedvenc videójátéka.

Misa a bombázások közepén menekült el Kijev egyik külvárosából, Hosztomelből édesanyjával és testvérével. Itt található az Antonov repülőtér, amit február 24-én lebombáztak az oroszok. Misa és testvére először izgatottan futottak az ablakokhoz, annyira alacsonyan repültek a gépek, hogy olyat még nem láttak. A szülők visszarángatták és testükkel védték őket. A bombázások rövid szünetében Misáék más családokkal együtt egy ötszemélyes Fordba ugrottak be tizenketten. 30 órát utaztak összepréselődve, a magyar határ közelébe. 

Volt olyan gyerek, akit be kellett rángatni a kocsiba, mert nem akart az édesapja nélkül útra kelni.

Misa a barátaival online kapcsolatban van, többségük szintén elmenekült. 18 éves nővére viszont a Szejm folyó leszakadt hídjának a másik oldalán rekedt, és az autó sofőrje választás elé állította Misa édesanyját, Anját: vagy azonnal beül a kocsiba a két kicsivel, vagy megvárja a nagyot, ám akkor nincs garancia, hogy ki tud jutni a városból.

Ezt már pityeregve meséli Misa, aki február 24-ig, a háború kitöréséig nagy zenefogyasztó volt.

Azóta nem hallgatok zenét

– mondja.

Kárpátalja könnyei

Misával és a többi, Kijev környéki menekülttel a szlovák határtól 20 kilométerre található ukrajnai Sislócon találkozunk. Egy ismerős segítségével itt találtak egy üres házat, amit Fülöp János atya, a Szent Panteleimon Görögkatolikus Caritas egyik vezetője és a helyiek rendeztek be nekik, és naponta szállítják, amire szükségük van. A határon átözönlő százezrekkel ellentétben ezek a családok Ukrajna jelenleg biztonságos kárpátaljai területén vészelnék át a háborút.

Egyre többen vannak ugyanis azok, akik kivárnak: nincs hova menniük külföldön, Ukrajnában pedig volt munkájuk, házuk, és ide kötik őket az idősebb családtagok, rokonok is. Pénteken, szombaton és vasárnap persze kisebb-nagyobb intenzitással özönlenek a határhoz is az emberek: a szegényebbek gyalogosan, a tehetősebbek Toyotákban, Mazdákban és Mercedesekben.

Az autók nagy részét a legutolsó divat szerint öltözött, kisírt szemű gyönyörű fiatal nők vezetik, hátul gyerekek ülnek.

A magyar vagy a szlovák határhoz közeli ukrán részeken, ahol jártunk, csak egy darabig kísérhetik el őket a katonaköteles ukrán férfiak. A búcsú pillanataiban egyformán sír kisgyerek, édesanya és meglett férfi.

Február 24-én, amikor Misa Kijevben tizenkettedmagával bepréselődött az autóba, Tóth Jenő atyát hajnalban az egyik szülő kétségbeesett telefonja ébresztette. Az Ukrajna Beregszászi járásában található Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum vezetője úgy döntött, megtartják az aznapi tanítást.

Az utolsó óra helyett a gyerekekkel együtt bevonultak imádkozni a kápolnába. – Most haza kell mennetek, hogy a családotok mellett legyetek – csuklott el Jenő atya hangja.

De reméljük, hogy hamarosan találkozunk, és minden rendben lesz.

A líceumban 183 gyerek tanul, kilenctől 17 éves korig (az ukrán oktatási rendszerben egy évvel korábban érettségiznek, mint nálunk). Sírva búcsúzkodtak egymástól és tanáraiktól.

Hamar megtanul harcolni, ha kell

A határon délutánra már teljes volt a káosz. Édesanyák kicsi gyermekekkel 6-8-10 órákat álltak sorba étlen-szomjan, hidegben, vécé nélkül. Skoropáczky Péter atya, a Szent Panteleimon Karitász másik vezetője 30-as sebességgel tépett a durván kátyús ukrán utakon, de a negyvenliteres fazékból így is kilötyögött a forró víz egy része. Az ukrán–szlovák határátkelő mellől hívta egy helyi vállalkozó, hogy az emberek megfagynak a mínuszokban, de nekik csak kicsi vízforralóik vannak.

A forró teával kezdődött a Caritas munkája, de két óra múlva az ungvári járás papjai már sok száz pléddel és sebtében összeszedett pelenka-, WC-papír- és higiéniai készlettel fékeztek a határ előtt. Egyik átkelőt a másik után látogatták, mindenhol elkelt a segítség.

Az ukrán vállalkozót Csura Mironnak hívják, 31 éves, és két üzlete is van a határ mentén. Két hete még szépen ment a biznisz: a Szlovákiába utazók megálltak nála ételt-italt, cigarettát vásárolgatni, a szlovákok pedig az olcsóbb árak miatt szintén nála tankoltak fel. Február 24-én már kora délután hívta három barátját, és a csinos üzlethelyiséget átalakították melegedővé, a két szintet alkalmassá tették alvásra, pihenésre. Ottjártunkkor körülbelül hetven ember feküdt pokrócokon, többségében gyerekek, de az elmúlt másfél hétben közel 20 ezer ember fordult meg itt.

Miron kick-boxol, de fegyver sose volt a kezében.

Hamar megtanulok bánni vele, ha arra kerül a sor. Mindenki félti az életét, én senkit sem ítélek el, aki retteg a katonaságtól. Én harcolni fogok Ukrajnáért, ha kell.

A depressziós ukrán cica

A három hónapos Vira és nővére, a mindjárt kétéves Emilia 30 óra alatt jutottak el Kijevből a határig. Még jártak a vonatok, de már taposták egymást az emberek a pályaudvaron. Yulia férjének van még az előző házasságából egy nagyobb lánya, ezért az ukrajnai mozgósítási törvény értelmében mentesülhetne a katonai szolgálat alól, ám a határon egy hiányzó papír miatt nem engedték ki a férfit. Már ötödik napja vannak a rögtönzött szálláson, de a kicsik napról napra nyűgösebbek.

Szocska Ábel nyíregyházi püspök hosszan beszélget velük ukránul, felajánlja, hogy Nyíregyházán jobb helye lenne az édesanyának és a gyerekeknek, de Yulia csak a fejét rázza.

A férjem nélkül sehová sem megyek.

Ábel atya a menekültek segítésén kívül az ukrán–magyar összefogást erősítendő utazott Kárpátaljára, ahol a Kárpátokon túli Dombón a békéért imádkozott Nílus Luscsákkal, az ukrajnai munkácsi egyházmegye püspökével.

Most Ukrajna véres könnyeket hullajt. Sok kisgyermek halt meg a bombázásokban, sok idős nem tudott elbújni

– mondja Nílus püspök.

A menekülők közt elenyésző számban vannak idősek. Közéjük tartozik Katarina Nazarenko, aki cicájával várja fiúunokáját, vele együtt akar elindulni Nyugat-Európába. A fiú elmúlt 18, viszont daganatos beteg, ezért elvben kiengedik az országból. A korábban örökmozgó macska, mióta a háború elkezdődött, ki se mozdul gazdája öléből, végtagjai kezdenek kihűlni. Katarina azon tanakodik, hogy odaajándékozza Ábel vagy Nílus püspököknek. Egy püspök csak jól tartaná a cicát.

Belső migránsok és magyar dilemmák

Miközben a debreceni és nyíregyházi egyházmegyéből, és persze Magyarországról sokfelől érkezik a többtonnányi segélyszállítmány, a kinti magyarok pedig teljes gőzzel a menekülteket segítik, a félelmek egyre erősödnek a kárpátaljai magyarokban is.

Minden településről, ahol megfordultunk három nap alatt, tucatnyi család hagyta el az országot. Elsősorban fiatalok. Vannak, akik a teljes családot magukkal viszik, máshol csak a férfiak mennek át Magyarországra. 

A katonai behívókat elkezdték kikézbesíteni, a legtöbb magyar férfi pedig nem szeretne harcolni.

Féltjük a férjeinket, rettegünk a fiainkért – mondják a helyi asszonyok.

Az emberek nem pusztán a katonaságtól tartanak. A benzinfogyasztást limitálták, az árak 30-40-50 százalékkal ugrottak fel, a búzát nem merik elvetni, mert nem tudják, mi jön. – De ha nem vetünk most, mit fogunk enni? – dilemmázik az egyik férfi.

A csirketartás leállt a környéken, mert sokan elmentek, a szóját és a tápot nem tudják behozni. Az asszonyok kivárnak a paradicsom és egyéb magok elvetésével is.

A menekültek segítése mellett egyre több a helyi rászoruló, aki az elszállt árak miatt egyre alacsonyabb életszínvonalon él, és sok az idős ember, aki hátramaradt. És bár a Nyugat az országból elmenekülőkre figyel, egyre többen lesznek a belső migránsok, akik Kárpátalján ragadnak, itt szeretnék átvészelni a háborút.

Mindenki segítőkész a menekülőkkel, de felmerül, mi lesz hosszú hónapok után, miközben a lakosság életszínvonala drasztikusan csökken. Az intenzív karitatív munka, a magyarországi és kárpátaljai összefogás csillapítja a szorongást. De többen osztják az egyik beregszászi többgyermekes édesanya félelmét.

Néha elgondolkodom azon, hogy ez az egész megtörténik, és velünk történik meg. Mintha egy film szereplői lennénk. 

Azért reméli, hogy hamar véget ér a „forgatás”.

(Borítókép: Püspökök és papok a vállalkozóval. Fotó: Varró Szilvia)

Rovatok