Jószerével még ki sem lábaltunk az immár két éve tartó koronavírus-járványból, Magyarországon máris egy újabb csapás, a szomszédunkban dúló háború keseríti mindennapjainkat. Miközben reméljük, hogy az Ukrajna ellen indított orosz invázióról csak a híradásokból és a szomszédos országból érkező menekültek jelenlétéből van és lesz közvetlen tapasztalásunk, tagadhatatlan tény, hogy a hírekben olvasott és látott pusztító információk máris mélyen a tudatunkba égtek. Adódik tehát a kérdés: milyen mentális hatása van a körülöttünk tapasztalt fenyegetettségnek a hétköznapi emberek mindennapjaira? Erről kérdeztük Petrusán-Molnár Dalma tanácsadó szakpszichológust, autogén tréning- és szimbólumterápiás gyakorlatvezetőt, dinamikus szenzoros integrációs terapeutát, a Mindset Pszichológia munkatársát.
Meglátása szerint hozzá tud-e szokni az emberi elme az évek óta bennünket kísértő készenléti állapothoz, újabban különösen a szomszédunkban pusztító háború tudatához?
Nyilvánvalóan nem lehet hozzászokni egy ilyen mértékű krízishelyzethez, amit egy világjárvány, egy háború és egy gazdasági válság okoz itt, Európában, hiszen mindenki érzékeli, hogy elveszítette a kontrollt a mindennapjai felett, elveszítette a biztonságérzetét, és mindez kikerülhetetlenül kihat a hétköznapokra. De egyúttal azt is hangsúlyoznom kell, hogy emberileg nem is lenne normális reakció az, ha ezek a krízishelyzetek nem érintenének meg bennünket.
A felnőttek is bajban vannak tehát, de a gyerekeinknek hogyan magyarázzuk el, hogy mi történik körülöttük? Hiszen ők óhatatlanul hallgatják a felnőttek beszélgetését, a tévéből, rádióból eljutnak hozzájuk hírfoszlányok. Mi a helyes és felelős szülői magatartás ilyenkor? Hadd osszam meg Önnel egy közvetlen élményemet, amely a háború első napja óta kísért, amikor is a magyar–ukrán határon, Beregsurányban jártam riportúton, és gyermekeikkel menekülő családokkal beszélgettem. Megindító volt hallgatni, hogy az egyik Kárpátaljáról menekülő nagycsalád családfője egyszerűen nem mondta meg a gyerekeinek, miért kerültek sötétedéskor egy másik országba, miért vannak nyakig megrakodva csomagokkal, miért húzza az egész család a gurulós bőröndöket a sárban az útpadkán. Mi tehát a helyes kommunikációs megoldás a gyerekekkel?
Nagyon sokat számít ebben az esetben a gyerekek életkora, illetve az, hogy az érintettek a háború sújtotta Ukrajna területén vagy Magyarországon élnek. Nem mindegy, mit közvetítünk nekik, de most maradjunk Magyarországon, ahol a gyerekek elsősorban a híradásokból értesülhetnek a történésekről.
Azt javaslom, hogy az óvodás korúak esetében a szülők kifejezetten kerüljék, hogy előttük hallgassák a háborús híreket, előttük beszélgessenek a történésekről. Egyrészt azért, mert ez nagyon felkavaró a gyerekek számára, másrészt azért, mert a számukra bonyolult nyelvezeten közölt félinformációk megtévesztik őket. Gondoljon csak bele, hogy az a számunkra könnyen értelmezhető közlés, hogy „háború van a szomszédban”, számukra könnyen jelentheti azt, hogy az utcai szomszédságukban a néni vagy a bácsi van bajban, ami hatalmas szorongáshoz vezethet.
De a nagyobb gyerekeknek, vagyis a kisiskolásoknak már egyszerűen, dióhéjban el lehet mondani, milyen súlyos helyzet van a szomszéd országban, illetve tömören, a részletek taglalása nélkül ajánlatos válaszolni a kérdéseikre is, miközben nem célszerű velük belemenni a részletek taglalásába, és jó őket távol tartani a felkavaró médiatartalmaktól. Az ilyen beszélgetésektől ugyanis oldódik a gyerekek szorongása, hiszen már az önmagában szorongás forrása lehet, ha van egy téma, ami feszíti őket, de úgy érzik, még kérdezniük sem ajánlatos róla.
Végül pedig ott vannak a kamaszok, akik a világháló korában hihetetlenül gyorsan informálódnak mindenféle hírről. Őket fontos abban segíteni, hogy lehetőleg hiteles tartalmakat érjenek el, hiszen rengeteg álhír kering, amik fokozni tudják a szorongásukat. De a kamaszok számára az is fontos, hogy az információkat megbeszéljük velük, meghallgassuk a gondolataikat, aggodalmaikat. Sőt, bevallhatjuk nekik azt is, hogy ez a helyzet számunkra is új és félelmet keltő, illetve azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy nekik az online világban a közösségi oldalakon vagy a világhálós játékok révén személyes kapcsolataik is lehetnek Ukrajnában vagy Oroszországban élő társaikkal, és az azoktól a kortársaiktól szerzett információikat is ajánlatos velük átbeszélni.
Igen ám, de hogyan sugározzon erőt egy szülő, hogyan nyújtson biztonságérzetet a felnőtt, ha önmaga is bizonytalan? Mert ahhoz, hogy bárkit hitelesen vigasztalhassunk, magunknak is tisztában kell lenni a körülményeinkkel, miközben – valljuk be – mi magunk sem tudjuk, mi lesz holnap. Belesodródunk-e a háborúba? Lesz-e világháború? Lesz-e atomcsapás? Mihez kezdjünk az ilyen kérdésekkel, amik minket is foglalkoztatnak?
Bizony, a Covid-helyzethez hasonlóan most sem tudja senki, mi történik majd holnap. Sőt ezt azzal egészítem ki, hogy még a mentális segítséget nyújtó szakemberek, a pszichológusok is mélyen érintve lehetnek a történésektől, ami tovább bonyolítja a problémát.
Ugyanakkor hasznos lehet néhány olyan hétköznapi technika ismerete, amely segíthet az állandóság érzetének megtartásában, olyan élethelyzet kialakításában, amikor nálunk van a kontroll.
Egészen egyszerű módszerekre gondolok, például arra, hogy ne essünk ki a napi rutinunkból: mérsékeljük tudatosan a hírfogyasztásunkat, iratkozzunk le bizonyos hírfórumokból, ha érzékeljük, hogy onnan kifejezetten hamis vagy pánikkeltő információk zúdulnak ránk. De ilyen megküzdési stratégia lehet az is, ha tudatosan ügyelünk azokra a tevékenységeinkre, amelyek a saját kontrollunk alatt állnak: figyeljünk például a napi folyadékbevitelünkre, a megfelelő testmozgásra, illetve a háború ellenére érdemes olyan információkat is befogadni, amik legalább időlegesen kikapcsolnak a nehézségek megéléséből.
Mi a véleménye az önkénteskedésről, a karitatív munkáról?
A segítségnyújtás ilyen körülmények között nagyon hatékony megküzdési módszer lehet, hiszen ezáltal meg tudjuk élni a saját tettrekészségünket. De nem feltétlenül az önkénteskedésre gondolok, inkább arra, hogy bárki részt vehet szervezett adományozásban, illetve például készíthet szendvicseket, és elviheti a menekülteknek. Az ilyen jótékony cselekvések által úgy érezhetjük, hogy ismét nálunk a kontroll, és megélhetjük, hogy tevőlegesen is hozzájárulunk a helyzet javításához.
A szervezett önkéntes missziókban való részvétel tehát nem ajánlható bárkinek?
Nagyon nehéz emberi sorsokkal, élethelyzetekkel szembesülhet az, aki önkéntesként például a határon, egy pályaudvaron vagy egy menekültszálláson segíti a háború menekültjeit. Ehhez nagyfokú mentális stabilitás szükséges, amire kevesen készülnek fel. Éppen a minap érkezett hozzánk olyan megkeresés, hogy bizony sok önkéntes, aki jó szándéktól vezérelve hirtelen belevetette magát ebbe a krízishelyzetbe, hamar eszköztelennek érezheti magát. Ők ugyanis a segítségnyújtáskor hihetetlen intenzitással fordulnak a rászorulók felé, miközben nincsenek felkészülve, senki nem képezte ki őket arra, hogy ennek a megterhelő helyzetnek a mentális terheit is viselniük kell.
Fontos tehát a mi munkánk, a pszichológusok feladata is, hogy a segítők is segítséget kaphassanak, és az önkéntesek felismerjék, milyen élethelyzet az, amikor már nekik maguknak is segítséget kell kérniük.
Hiszen a stressz a segítők családjára is visszahathat. Kaptunk például olyan visszajelzést, hogy egy segítésre berendezkedett családon belül már nehézséget okozott a mindennapos kommunikáció, mert a szülők annyira kimerültek az önkénteskedés mentális terheitől, hogy volt olyan édesanya, aki otthon kifakadt, ne szóljon hozzá senki, mert ideges, fáradt és feszült. Ilyenkor feltétlenül azt javaslom, hogy érdemes szünetet beiktatni, nehogy az önkéntesek mentálisan sérüljenek, vagy akár a kiégés tüneteit produkálják.
Közben az orosz–ukrán háborús helyzetben a Mindset Pszichológia csapata is karitatív segítséget nyújt. Mit tesznek a saját eszközeikkel?
Mentális Akciótervünk a pszichológia tudományának minden eszközével támogatást nyújt a háborús helyzettel való megküzdésben. Internetes szakújságunkban, illetve Facebook-oldalunkon például a menekültkérdés, illetve a bankcsődök pszichológiai vetületeit elemezzük, továbbá munkatársaink a háborús időszakban reggel 8 és este 8 óra között ingyenes e-mailes (segelyvonal@mindsetpszichologia.hu) konzultációval állnak a pszichés támogatást igénylők szolgálatára.
Küldetésünknek érezzük, hogy segítsünk, hisszük, hogy a mentális egészség tudatos erősítésével erőt adhatunk az itthoni és kárpátaljai magyaroknak egyaránt.
Az orosz–ukrán háború híreit folyamatosan figyelemmel kísérjük, percről percre frissülő szerdai hírösszeállításunkat itt találja.
(Borítókép: Ukrán menekültek egy menekültszálláson 2022. március 2-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)