Index Vakbarát Hírportál

Határozatképtelen lett a rendkívüli ülés, az ellenzék szerint mégis politikai sikert hozott

2022. március 10., csütörtök 21:33

Kunhalmi Ágnes szerint az ellenzék elérte célját, rákényszerítette a kormánypártokat, hogy a plenáris ülésen elfogadják az orosz–ukrán háborút elutasító nyilatkozatot.

A határozatképtelenség miatt érdemben nem tárgyalta, így a rendkívüli ülésen határozatot sem hozott az Országgyűlés az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről szóló törvényjavaslatról. A tervezetet az ellenzéki frakciók nyújtották be, melyre Kövér László házelnök a házszabályok szerint rendkívüli ülést hívott össze, a parlament utolsó plenáris ülése utáni időpontra. 

A kormánypárti frakciók nem vettek részt az ülésen, az ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásban mondták el álláspontjukat.

Varjú László a DK képviselője Putyin kegyeltjének nevezte a miniszterelnököt,  
Z. Kárpát Dániel Jobbikos honatya pedig úgy fogalmazott, mindaddig, amíg Kárpátalján egyetlen magyar is veszélyben van, addig a kormány árulást követ el azzal, hogy nincs jelen az orosz katonai agressziót elutasító határozatról szóló ülésen.  

A képviselők a reggeli plenáris ülésen egyhangúlag elfogadták az orosz-ukrán háborút elutasító nyilatkozatot. Az Országgyűlés a nyilatkozatot 174 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett szavazta meg. 

Rovatok