Index Vakbarát Hírportál

A Gellért-hegyen mindenkinek igaza van?

2022. március 14., hétfő 15:53

A címben feltett filozofikus kérdés a Filozófusok kertjében vetődött fel e sorok írójában, miután az Index szerkesztőségébe levél érkezett, amely arról panaszkodott, hogy ebben a csodálatos panorámájú budai parkban tavasztól őszig rendszeresek a környék lakóinak nyugalmát zavaró éjszakai dorbézolások. Csakhogy ilyesminek nyomát sem találtuk.

A Filozófusok kertje – nevét igazolva – csendes elmélyülésre alkalmas park a Gellért-hegy északnyugati lejtőjén. Nevét Wagner Nándor szobrászművész ott felállított szoborcsoportjáról kapta, amelynek tagjai – Jézus, Buddha, Lao-Ce, Ábrahám, Ehnaton, Mahatma Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc – békében megférnek egymás társaságában. 

Csakhogy egy szerkesztőségünkbe érkezett levél szerint ezt a békés hangulatot gyakran kizárólag ezek a szobrok sugallják, mert újabban, a tavasz beköszöntével kevésbé filozofikus, hús-vér alakok jelennek meg és verik fel a csendet, hangoskodásukkal, italozásukkal zavarva az arrafelé sétálók és a környék lakóinak nyugalmát.

Lakóhelyünk mellett található a Gellért-hegyen a Filozófusok kertje a hozzá tartozó szép parkkal, csodálatos panorámával. Ez a kivételes adottságú környezet öröm és sajnos mára már teher is egyben. Ennek oka, hogy a parkot az utóbbi években felfedezték a bulizni vágyók, és tavasztól őszig a mi éjszakai pihenésünknek lőttek. Hangos zene, ordítozás, üvöltő rikoltozás, visítás, italozás, szemetelés teszi lehetetlenné a normális életet a közelben lakók számára

– írja a panaszos levél feladója, hozzátéve, hogy az I. kerületi rendőrség a lakók sokszori kérése ellenére sem tesz érdemi lépéseket a csendháborítás ellen, a közrend védelmében, holott a korábbi kerületi vezetés még megértette a panaszosok helyzetét, és a főváros közreműködésével intézkedett a rendszeres hatósági ellenőrzésekről az ott élők nyugalma érdekében.

A levél szerzője arról is beszámol, hogy 2020 tavaszán írásban  kérték az intézkedések folytatását az új fővárosi önkormányzattól, Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettestől is, de kérésük nem talált meghallgatásra, és a terület ellenőrzése abbamaradt. Ezután egy felsorolás következik azokról, akiktől úgyszintén hiába kértek segítséget, név szerint említve a jelenlegi I. kerületi önkormányzat alpolgármesterét, Gelencsér Ferencet, illetve Csárdi Antalt, a körzet országgyűlési képviselőjét.

A levélíró úgy fogalmaz, hogy a környék lakói számára a nyugalmuk nem politikai kérdés, de cserbenhagyva érzik magukat:

Egy csendháborítás nem kormánypárti vagy ellenzéki kérdés, hanem zavaró, de nagyon.

Páratlan panoráma

Ilyen előzmények ismeretében indult az Index egy hűvös, de verőfényes kora tavaszi napon a helyszínre. Nos, igaz, ami igaz, a Filozófusok kertje és a környező park valósággal hívogat a kikapcsolódásra: lenyűgöző panoráma tárul innen a budai hegyekre, a budai Várnegyedre, a fővárost átszelő Dunára, a folyó több hídjára, a pesti oldalra, a Duna-parti szállodasorra, a Bazilikára, az Erzsébet téri óriáskerékre, egészen a város határán túl, a Gödöllői-dombságig.

A közkert a béke szigetének benyomását kelti, és ottjártunkkor – egészen pontosan március 10-én – nyoma sem volt tivornyázóknak, de még eldobált hulladéknak sem: a szemeteskosarakban gondos kezek szemmel láthatóan a közelmúltban cserélték a zöld műanyag zacskókat, a Főkert munkatársai éppen a növényzet tavaszi metszésével foglalatoskodtak, a kutyasétáltatók kutyát sétáltattak, az andalgók andalogtak, a futók pedig futottak. 

A kutyás lány

Egy fiatal lány éppen Eper nevű vizsláját sétáltatja a hegyoldalban. Kérdésemre elmondja, hogy az egészségügyi séta miatt napi rendszerességgel megfordul a parkban, de nem szokott találkozni rendbontókkal, csendháborítókkal, italozókkal. Inkább sportolókat és kutyasétáltatókat lát, mint most is, illetve járókelőket, akik a panorámában gyönyörködnek, beszélgetnek. Igaz, ő nem a Filozófusok kertje közvetlen szomszédságában lakik, illetve éjjelente sosem jár erre, arról nincs tudomása, mi történik olyankor – teszi hozzá. 

A kondizók

Egy facsoportnál cross training edzésre odahordott eszközökre, kézi súlyzókra, gumikötelekre, bójákra, fára lógatott hevederekre és három testedző fiatalemberre leszek figyelmes. Egyikük elmondja, hogy gyakran kijárnak ide, de ők sem a környéken laknak. Rendbontókkal, garázdákkal még nem találkoztak itt, de olyan már előfordult, hogy amikor reggeli edzésre érkeztek, eldobált sörösüvegeket és szemétkupacokat találtak. A kondis srác azt mondja, a maga részéről simán el tudja képzelni, hogy akik azokat a söröket éjszaka megitták, zavarhatták a környékbeliek nyugalmát.

A rokonlátogatók

A csendes budai hegyoldalban délről az Orom utca határolja a Filozófusok kertjét. Ha valakiknek, hát az ott lakóknak biztosan bosszúságot okozhat a panaszos levélben írt „hangos zene, ordítozás, rikoltozás, visítás, italozás, szemetelés”. Az utca most kihalt, mindössze két hölgyet látok, akik kicsivel távolabb a park pihenőkertnek kialakított részétől éppen az autójuk csomagtartójából rakodnak ki. Már majdnem szerencsém van, de kiderül, hogy ők sem itteni lakók, viszont rendszeresen látogatják idős rokonukat, aki pedig itt él, éppenséggel a park szomszédságában. Hiába, ők sem hallottak még arról, hogy idős családtagjuk bármikor is panaszkodott volna a környéken tapasztalható rendbontásra. Igaz, a bácsi nagyothalló – teszik hozzá kuncogva. 

Ejnye, akkor lehet, hogy nincs is itt semmiféle „ügy”?

Ó, dehogyis nincs, egészen biztosan van, éppen úgy, mint országszerte rengeteg helyen, ahol egyesek nem tisztelik mások nyugalmát – válaszolják erre a hölgyek, és az egyikük kedélyesen hozzáteszi még, hogy na, akkor végre most kibeszélheti magából az Indexnek, hogy őt pedig a házukban a lakása felett lakó család lurkó fiacskája zavarja, aki reggelenként kosárlabdaedzést tart, pattogtatja a nehéz labdáját, ő pedig kénytelen napi rendszerességgel hallgatni a plafon ütemes döngését...

Végre valaki a közvetlen szomszédból

Aztán a néptelen Orom utcán fel-alá járva végül csak rám mosolyog a szerencse, méghozzá egy kedves nő személyében, aki éppen a Filozófusok kertjével szemben lévő egyik ház kapuját csukja be maga mögött. Kiderül, hogy ő az én emberem, hiszen már gyermekkora óta itt él. A környéken tapasztalható állapotokról elmondja, hogy szerinte korábban nem volt itt akkora emberáradat, mint újabban. Valahogy az utóbbi években tömegével fedezték fel maguknak a környéket, amiben, úgy gondolja, nagy szerepe lehetett a koronavírus-járványnak, hiszen a kényszerintézkedések miatt voltak olyan időszakok, amikor a vendéglátóhelyeknek még a teraszai is zárva tartottak, és 

a Gellért-hegy ezen oldala voltaképpen egy kivételes adottságú, csábító, hatalmas, elegáns terasz a városra.

Beszélgetőtársam azt is hozzáteszi, hogy tavasztól az autóforgalom is megnő esténként a park körüli, amúgy csendes utcácskában. Hat órakor ugyanis lejár a fizetős parkolási időszak, rengeteg olyankor a jármű, és a körülöttük őgyelgő „gyanús alak”. Bár az is tény, teszi hozzá, hogy rendőrautó is szokott cirkálni a környéken.

A kerület tud az ügyről

A helyszíni tapasztalatgyűjtés után végül megkerestük a panaszos levél írója által megnevezett hivatalos szerveket, a kerületi önkormányzatot, a rendőrséget és a térség országgyűlési képviselőjét, tudnak-e a cikkünkben vázolt problémáról, és tesznek-e ellene a lakók nyugalma érdekében.

Érdeklődésünkre Gelencsér Ferenc, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere gyorsan válaszolt, és közölte, hogy az ügyet jól ismeri. Tájékoztatása szerint egy helyi lakó kereste meg először a helyi önkormányzati képviselőn, Kun Jánoson keresztül, majd közvetlenül őt, először levélben, majd személyesen. 

Az alpolgármester megadta az őt megkereső lakó monogramját, amely egyezik az Indexnek levelet író panaszos névbetűivel. 

Azt is megtudtuk, hogy a panaszos a hivatalnak küldött kérésében előadta, hogy a Filozófusok kertjében időről időre zavaró körülményként jelenik meg, hogy egyesek italozni járnak a területre, amit összeszemetelnek, és kéri, hogy az önkormányzat helyezzen ki táblákat ennek megakadályozására.

Egyeztetve a helyi rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel is, azt az információt kaptuk, hogy a probléma nem létezik, a hivatkozott lakóközösség pedig mindössze X. Y. (a név kezdőbetűit megváltoztattuk – a szerk.) helyi lakót jelenti, más panaszosok egyik szervezetnél sem jelentkeztek a probléma miatt.

Gelencsér Ferenc közléséből az is kiderül, hogy ennek ellenére a panaszos kérelmét komolyan vették, és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságával (FÖRI), illetve az I. kerületi rendőrséggel egyeztetve arról döntöttek, hogy növelik a járőrszolgálatot az említett területen, továbbá ugyanezt utasításba adták a helyi polgárőrségnek és a közterület-felügyeletnek is.

Mind a négy szervtől azt az információt kaptuk, hogy járőrszolgálatuk közben nem tapasztalták a panaszos által említett problémát

– közölte lapunkkal a kerületi alpolgármester, azzal kiegészítve, hogy a panaszos kérésére a területen a főépítész engedélyével táblákat helyeztek el, amelyek figyelmeztetik a terület használóit arra, hogy tartsák tiszteletben a tisztaságot és mellőzzék a szemetelést. 

(Borítókép: Sánta András / Index)

Rovatok