Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter: Fideszes városvezetők is az ellenzékre fognak szavazni

2022. március 16., szerda 21:03 | aznap frissítve

Sokkal jobb esélye van az ellenzéknek, mint négy évvel ezelőtt – jelentette ki Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorának szerdai adásában.

Szerdán Márki-Zay Péter megállapodott a Magyar Önkormányzatok Szövetségével (MÖSZ) egy 10 pontos kötelezettségvállalásról. Ezzel kapcsolatban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyenes beszédben elmondta, szerinte a járványidőszak alatt Orbán Viktor nemcsak a magyar életeket „nem mentette”, hanem még „bűntette” is az önkormányzatokat az ingyen parkolással, és csak az volt a fontos, hogy

az ő hatalmi érdekei és a lopása érvényesüljön.

Márki-Zay Péter azt is mondta, hogy a kormány „az önkormányzatokat igyekszik csődbe vinni” azzal, hogy ellehetetleníti őket, elveszik a bevételeiket. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ezért visszamenőlegesen kompenzálná az önkormányzatokat.

Orbán Viktor március 15-i beszédére reagálva kifejtette: a fideszes közvélemény-kutatások az ellenzék támogatottságáról semmilyen relevanciával nem bírnak. Megismételte, amit március 15-i beszédében is mondott: soha nem nyert még közvélemény-kutatást, de választást sohasem veszített el.

Talán nem a közvélemény-kutatás a legfontosabb szempont

– jegyezte meg.

Márki-Zay Péter azt látja, hogy sokkal jobb esélye van az ellenzéknek, mint négy évvel ezelőtt volt, négy évvel ezelőtt még nem volt összefogás, most azonban van.

Még a fideszes városvezetők egy része is az ellenzékre fog szavazni, mert nekik is kell az a támogatás, amit mi fogunk nekik adni, mert a Fidesz nem

– vélekedett az Egyenes beszédben.

Továbbá kifejtette: ha Orbán Viktor marad, akkor a települések el fognak esni az uniós pénzektől. Ugyanakkor hozzátette, lehet, hogy a háborúra hivatkozva mégis meg fogják kapni, de tartósan csak akkor lesz fejlődés Magyarországon, ha tartósan megkapja az ország az uniós pénzeket, „amit pedig az Európai Bíróság ítélete alapján tolvajoknak nem adnak oda”.

Nekünk az egyetlen esélyünk, hogy ha leváltjuk Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

A bizonytalan vagy elbizonytalanított választók meggyőzésével kapcsolatban azt mondta: 12 év „fideszes agymosás” után még mindig többen vannak az országban azok, akik le akarják váltani Orbán Viktort, ez pedig „a magyarok ellenálló képességének egy csodálatos bizonyítéka”. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerinte „minden kutatás azt mutatja”, hogy az emberek le akarják váltani Orbán Viktort.

A szélsőségek témájában, illetve a jobbikos Z. Kárpát Dániel karlendítős videójával kapcsolatban azt mondta: „Toroczkaitól Szanyi kapitányig, Thürmerig mindenki Orbán Viktor szövetségese”, a kommunisták, a fasiszták és a nácik „csak a fideszes oldalon vannak”.

Márki-Zay Péter kifejtette: örülnek annak, hogy a korábbi szélsőségeket levetette a Jobbik, és „már nem európai zászlót égetnek, hanem az Európai Unióban látják Magyarország jövőjét”.

Z. Kárpát Dániel karlendítős videójáról azt mondta, az már régi lehet. Márki-Zay Péternek csak az tűnt fel a videón, hogy a jobbikos politikus mosolyog rajta egyet a karlendítés után. „Vajon miért? Miért mosolyog?” – tette fel a kérdést. Nem tartja viccesnek az ügyet, de ettől függetlenül úgy látja, hogy Z. Kárpát Dániel ezt nem gondolta komolyan.

Márki-Zay Péter kijelentette: semmilyen szélsőséget, antiszemitizmust, cigányellenességet nem tolerál a Jobbik, Európa pártján van.

Ma az egyetlen szélsőséges párt Magyarországon, a Fidesz

– ismételte meg az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Arra kérdésre, hogy akkor miért akar új konzervatív pártot alapítani, elmondta: az Európai Néppárt még nem nyitott a Jobbik irányába, az ellenzéki párt keresztényszociális néppártnak definiálja magát, más a Jobbik értékrendje és gazdaságfilozófiája, „mint nekünk keresztény-konzervatív politikusoknak, vannak különbségek” – tette hozzá Márki-Zay Péter.

Egy európai néppártra szükség van Magyarországon

– szögezte le.

Kiemelte azt is, hogy szerinte tisztességes, becsületes keresztény ember számára a Fidesz vállalhatatlan, nem szavazhat rá, sőt, az ő szemében Orbán Viktor hazaáruló.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, hogy a választáson minden konzervatív szavazzon az ellenzéki összefogásra, majd utána térnének vissza a pártalapításra.

Szintén kérdésre azt válaszolta, nem tudja megmondani, hogy pontosan mennyi támogatást kapott Bige Lászlótól, legutóbb 20 millió forintot kaptak tőle közvélemény-kutatásra.

(Borítókép: Márki-Zay Péter 2022. március 15-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok