Index Vakbarát Hírportál

Megnyitott a VIII. kerületben az MVM első bölcsődéje

2022. március 16., szerda 17:55

A II. János Pál pápa téren – az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. székhelyén – nyitotta meg első saját bölcsődéjét – közölte az MTI is.

Az MVM Csoport a modern és otthonos kialakítású bölcsődével segíti a kisgyermekesek munkába való visszaállását, megkönnyíti a családos munkavállalók számára a munka és a magánélet megfelelő arányának fenntartását – számolnak be arról közleményükben, amit a hivatalos oldalukon jelentettek meg. 

Az MVM Csoport kiemelten kezeli a családosok, illetve a nők helyzetét a munkaszervezetben, ezzel kapcsolatban rendszeresen szervez a női munkavállalók részére különböző edukatív és figyelemfelkeltő eseményeket, illetve a női mentoringprogram is elindult.

A családosok számára pedig most már a bölcsődeprojekt is a megvalósítás fázisába érkezett.

Egyedülálló módon az MVM Csoport munkatársai a legnagyobb létszámú tagvállalatoknál és telephelyeken igénybe vehetik majd az MVM saját bölcsődeszolgáltatását, amely elsőként a II. János Pál pápa téren nyílt meg.

Itt az életkori sajátosságokat figyelembe véve kialakított helyiségekben, modern és otthonos körülmények között, kétcsoportos egységekben, összesen csoportonként maximum 8 fős gyermeklétszámmal, gondos odafigyelés mellett tölthetik játékos és kreatív módon az időt a kisgyerekek – olvasható a cég közleményében. 

A cég tervei alapján 2022 májusában Pakson, ősszel az MVM ERBE III. kerületi csónakházában, később pedig Szegeden nyit az MVM további bölcsődéket.

Dr. Sára Botond kormánymegbízott az ünnepélyes átadón elmondta:

köszönet mindenkinek, aki részt vett abban, hogy létrejöhessen egy ilyen bölcsőde, ami 16 kisgyermeknek a napi nevelésére ad lehetőséget. Európa és Magyarország megerősödését és a jövőt mi a gyermekekben látjuk.

Az MVM képviseletében a projekt vezetője, Gál Katalin elnök-vezérigazgatói kormányzati tanácsadó a bölcsőde megnyitóján mondta el,

az MVM oktatási és nevelési támogatása itt nem fejeződik be. Képzőközpontot hoztunk létre, illetve egyetemi együttműködéseket teremtettünk, és teremtünk meg a jövőben. Mi a bölcsődétől egészen az egyetemi diplomáig a fiatalokkal vagyunk. Ismerjük és magunkénak valljuk a mondást: a jövő már a bölcsődében kezdődik.

Rovatok