Index Vakbarát Hírportál

Mérő László: Márki-Zay néha mond olyanokat, amiktől megborzongok

2022. március 19., szombat 19:45

A matematikus az ellenzékkel kapcsolatban mondta ezt egy interjúban. Szerinte nem lesz kétharmados győzelme a kormánypártoknak, és Márki-Zay Pétert államférfinak tartja.

Magyarország nem diktatúra, de nem is demokrácia, abban az értelemben, hogy a fair play szabályait a legkevésbé sem tartja be

– Mérő László beszélt erről Veiszer Alinda podcastjában.

A matematikus, publicista személyes élményein keresztül magyarázta, mire gondol pontosan, kifejtve:  nem épült meg a Rubik-ház, amiről aláírtak szerződést, és Rubik Ernő is beleegyezett.  Szerinte ez egy olyan nemzeti jelkép lett volna, amire méltán mindenki büszke lehet. Ehelyett épült meg – szerinte – a rengeteg stadion, aminek a jelentős része felesleges.

Mérő a két hét múlva esedékes országgyűlési választás kapcsán azt mondta, Orbán Viktor nem kap ismét kétharmadot. Ennek okaként több olyan várost említett, amelyet a miniszterelnök és pártja biztosan elveszíthet, ebből pedig arra következtet, hogy az egyéni körzetek 80 százaléka biztosan nem lesz a kormánypártoké a választáson. Hozzátette: akár a tanárok demonstrációja is hatással lehet a választásokra.

Mérő szerint a választás most is főleg azon fog eldőlni, hogy hányan lesznek azok, akik

az ellenzék hülyeségét hallva azt mondják, hogy akkor inkább a Fidesz.

Mérő Márki-Zay Pétert államférfinak tartja, ugyanakkor szerinte a jelenlegi választási időszakban – matematikai szempontból – a közepes kockázatoknál éri meg a leginkább maradni. Véleménye szerint egyik oldal sem vállalt nagyobb kockázatokat. 

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kapcsán úgy fogalmazott:

Márki-Zay néha mond olyanokat, amiktől megborzongok, de ezért választottuk, hogy másmilyen legyen.

Ezért tartja álságosnak az ellene zajló kampányt, mivel Márki-Zay Pétert azért választották meg az emberek, mert pont nem Gyurcsány. 

Az orosz–ukrán háború kapcsán azt mondta, hogy Putyin most extrém kockázatot vállalt be, de a világról kialakított elképzelése nem volt helyes, többek között azért, mert az ukránok nem testvérnépként fogadták őket.

Az oroszoknak annyiból igazuk volt, hogy ukrán nép eddig nem volt. Most születik egy európai nép, és úgy tűnik, Európa így is reagál rá

– utalva ezzel az ukránok kitartó küzdelmére az oroszok ellen. Mérő szerint az új, születőben lévő szláv nép akár még a lengyeleknél is európaibb ország lehet.

A választásokat párhuzamba állítva a háborúval a matematikus magát „pofátlanul optimistának” tartja az ellenzékkel kapcsolatban. Szerinte az, hogy például a háború kérdésében teljesen egyért az összes ellenzéki párt és vezetőik, azt mutatja, hogy igenis működőképes lehet az összefogásuk – áll a beszélgetés összefoglalójában. 

(Borítókép: Mérő László. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok