Index Vakbarát Hírportál

Balog Zoltán: Mindig lesz háború a világon

2022. március 20., vasárnap 21:52 | aznap frissítve

Mindig lesz háború a világon és mindig lesznek emberek, akiknek menekülniük kell, de újra és újra eljön a szabadítás is – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap este az Ukrajnából menekülteknek szervezett áhítaton.

Balog Zoltán a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában arról beszélt: nagy szükség van arra, hogy ne csak azok hatalmát lássuk, akik „összezavarják, lehetetlenné teszik az életünket”, akik miatt életek munkája pusztul el.

Idézte a 63. zsoltárt, Dávid zsoltárát abból az időből, amikor Júda pusztájába menekült. Ez a zsoltár egyrészt azt üzeni, hogy Dávid előtt és Dávid óta is millióknak kellett már menekülniük a „semmibe”, a pusztába, ahol nincs mibe kapaszkodni, ahol nincs emberi segítség – mondta. De Dávid zsoltára azt is üzeni, hogy noha a rossz – minden emberi fogadkozás ellenére – újra és újra megtörténik, a szabadítás is mindig eljön – tette hozzá.

A református püspök szólt arról is: jó látni a magyarokat, akik ott állnak a határ mindkét oldalán, akik segítenek, gondoskodnak, kenyeret, vizet és szállást adnak a menekülőknek.

„Milyen csodája lenne ennek a borzalmas a háborúnak, ha a magyarok segítőkészsége, szeretete szétporlasztaná a gyűlöletet, amit újra és újra mesterségesen keltenek” a kárpátaljai magyarokkal szemben – fogalmazott.

Rovatok