Index Vakbarát Hírportál

Azonosítatlan légi jármű Ukrajna irányából, felszálltak a Gripenek

2022. március 21., hétfő 19:45

Egy Ukrajna irányából érkező légi jármű miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Közleményük szerint délután a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja azért rendelte el a magyar vadászgépek felszállását, mert a radaron feltűnt egy azonosítatlan légi jármű a keleti országrészben, és Szlovákia irányába haladt.

A Gripenek ellenőrizték a jelzett légteret, ott járőrözési feladatot hajtottak végre, majd miután meggyőződtek a légtér biztonságáról, visszatértek a kecskeméti bázisra – írta a HM.

Szombat óta ez volt a Magyar Honvédség Gripenjeinek harmadik riasztása.

Szombaton az éjszakai órákban egy Grúziából Lengyelországba tartó civil Airbus A-321-es repülőgép miatt kellett felszállniuk a vadászgépeknek, mert a román légtérben közlekedő gép bombafenyegetést jelzett a polgári légi irányítás felé. Az utasszállítót a román légierő gépei a román–magyar határig kísérték, ahol a feladatot a NATO Déli Egyesített Légi Hadműveleti Központjának riasztása alapján átvették a Magyar Honvédség vadászgépei.

Az A-321-es repülőgép kikísérését biztosították a magyar légtérből, tőlük a feladatot a szlovák légierő vette át. A Gripenek ezt követően még rövid ideig a légtérben maradtak, majd visszatértek a kecskeméti bázisra.

Hétfő hajnalban ismét bombafenyegetés miatt szálltak fel a magyar vadászgépek. Egy török felségjelzésű, Moszkvából Isztambulba tartó civil repülőgép a lengyel légtér felett jelzett bombafenyegetést. A török felségjelzésű gépet a magyar légtérbe érkezéskor a vadászgépek azonosították, majd a magyar–román határig kísérték, ahol elhagyta a magyar légteret. A Gripenek a gépnek a magyar légtérből való kilépése után a térségben maradtak, és járőrfeladatot hajtottak végre, majd ezt követően tértek vissza a kecskeméti bázisra – közölte reggel a HM.

Rovatok