Index Vakbarát Hírportál

Nagyobb katonai légi forgalomra figyelmeztet a Magyar Honvédség

2022. március 25., péntek 10:22

A megszokottnál jelentősebb katonai légijármű-forgalom várható március 25-én, 28-án és 29-én reggel 9 és délután 6 óra között – közölte a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédség közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben.

Mint írják, a foglalkozáskor magyar előretolt repülésirányítók amerikai F–18-as vadászgépekkel közösen hajtanak majd végre feladatokat.

A kiképzési foglalkozások az alábbi településeket és környéküket érintik:

A közlemény végén leszögezik, hogy a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok