Index Vakbarát Hírportál

Ötéves kislány mentette meg édesanyját attól, hogy halálra késeljék

2022. március 25., péntek 21:57

A kislánya előtt késelt meg egy 26 éves nőt egy férfi Örkényben. Az RTL Klub híradója szerint megtörtént a vádemelés az ügyben, a férfi 12 év börtönbüntetést kaphat.

Az eset még 2020 szeptemberében történt. A férfi már korábban is többször megverte a nőt, mert féltékeny volt rá. Aznap viszont a verekedés már késelésig fajult a házuk konyhájában. 

A vád szerint a férfi többször is megszúrta, megvágta az áldozatát. Eközben még a kés pengéje is eltört, mire elővett egy másikat, és azzal támadt a nőre. Ekkor lépett be az áldozat előző kapcsolatából származó, ötéves gyermeke a konyhába, aki

kiabálni kezdett, és meglökte az elkövetőt, a férfi ekkor elmenekült. 

A nő ezután kért segítséget. A mentősök azonnal kórházba szállították, és kétszer is megműtötték. Napokig intenzív osztályon kezelték, élet-halál közti állapotban. Végül megmenekült, de úgy tudni, hogy csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette az életét. Az elkövető később önként feladta magát a helyi rendőrségen, és letartóztatták. 

Az ügyészség most vádat emelt a férfi ellen kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint emberölési kísérlet miatt. Az ügyészség abban az esetben, ha a férfi elismeri bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról,

12 év börtönbüntetést kért rá.

Az RTL az áldozatot is felkereste, de ő azt mondta: nem kíván nyilatkozni, mert félti a gyermekeit. Így mindössze annyit mondott, hogy fizikailag jól van, és azóta már dolgozni is tud, de a történtek lelkileg nagyon megviselték.

Rovatok