Index Vakbarát Hírportál

Aki ma erre nem figyel, április 3-án lemaradhat a szavazásról

2022. március 25., péntek 11:25

Ha a választás napján épp nem tudunk a lakcímkártyánkon szereplő címnek megfelelő szavazóhelyiségben szavazni, március 25-én, pénteken délután 4-ig még kérhetjük az átjelentkezést. Mind a külföldi szavazáshoz, a külképviseleteken, mind belföldön.

Magyarországon most először az országgyűlési választással egyszerre, egy időben népszavazást is rendeznek. Előbbin szokás szerint az egyéni választókerületek jelöltjeire, valamint az országos listákra voksolhatunk, utóbbin pedig az úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kérdéseire válaszolhatunk.

Az április 3-i választáson 199 képviselőt szavazunk be a parlamentbe, közülük 106-an egyéni jelöltként, míg 93 fő listáról jut be az Országgyűlésbe. Így ahhoz, hogy egy párt vagy pártszövetség többségben legyen az Országgyűlésben, legalább száz képviselői helyet kell szereznie.

Ha külföldről szeretne szavazni, és rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel, legkésőbb március 25-én, péntek délután 4 óráig kell benyújtania a külképviseleti szavazásra vonatkozó kérelmet az állandó lakcím szerinti illetékes helyi választási irodának

A tényleges szavazás ekkor az adott ország külképviseletén, személyesen fog történni, érvényes magyar személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély felmutatásával.

Arra idén szintén adott a lehetőség, hogy április 3-án ne a magyarországi állandó lakcímünk szerinti szavazókörben voksoljunk, hanem gyakorlatilag bármelyik hazai település vagy budapesti kerület erre kijelölt szavazókörében. Feltéve, ha ezt jelezzük a lakcímünk szerinti helyi választási irodánál

legkésőbb 2022. március 25. péntekig, a kérelmet online vagy papíralapon (postai úton vagy személyesen) is be lehet nyújtani.

Az átjelentkezés okát egyik esetben sem szükséges indokolni.

Külföldön szavaznék

Aki április 3-án nem tudja Magyarországon leadni a szavazatát, állandó magyar lakcím birtokában még március 25-én, pénteken délután 4-ig regisztrálhat, hogy a hozzá legközelebb eső magyar külképviseleten voksolhasson. Ezt valószínűleg a legegyszerűbb ma online, e-papíron ITT intézni. 

Fontos szabály tehát, hogy ők nem élhetnek a levélben szavazás lehetőségével, az állandó magyarországi lakcímmel bíró választópolgárok külföldön kizárólag személyesen szavazhatnak Magyarország hivatalos külképviseletein (konzulátusokon, nagykövetségeken), miután kérték a külképviseleti névjegyzékbe felvételüket.

A külképviseleti szavazáson ettől függetlenül nem kérik a lakcímkártyát, elég bemutatni a személyi igazolványt, az útlevelet vagy a jogosítványt. Ugyanakkor arra érdemes figyelni, hogy a külképviseleteken a szavazáshoz csak a magyar hatóságok által kiállított okmányokat fogadják el. (Ettől függetlenül nem árt, ha aznap a biztonság kedvéért nálunk van a lakcímigazolvány.)

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint eddig több mint 58 ezren jelezték, hogy külföldön fognak szavazni.

A külképviseletek listája, ahol szavazni lehet, IDE kattintva érhető el.

A teljesség igénye nélkül, ahol külföldön szavazhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyarok:

Ebben az esetben a pártlistákra és az egyéni képviselőjelöltekre is szavazhatunk. Mivel a külképviseleti szavazásnak feltétele a magyarországi állandó lakcím, ezért ekkor a lakcímünk szerinti egyéni jelöltre adhatjuk le a szavazatunkat.

A szavazási időpontokat helyi idő szerint kell érteni, ami a gyakorlatban például azt jelenti, hogy az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már április 2-án, szombaton megtartják a szavazást, a többi külképviseleten, néhány kivétellel, akárcsak itthon, helyi idő szerint reggel 6 és este 7 között lehet leadni a szavazatokat.

Aki például már a négy évvel ezelőtti választásnál benyújtotta a kérelmet, hogy vegyék fel a külképviseleti névjegyzékbe, neki ismét regisztrálnia kell. Sem regisztrálni, sem szavazni nem lehet ideiglenes magyar lakcímmel, sem olyan lakcímkártyával, amire az van írva, hogy külföldi cím.

Aki menet közben meggondolná magát, és mégsem külföldön szavazna, március 30-ig még kérheti, hogy vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. Ahogy arra szintén van lehetőség, hogy akit korábban felvettek a külképviseleti névjegyzékbe, megváltoztassa külföldi szavazásának helyszínét.

Aki felveteti magát a külföldi névjegyzékbe, neki nem kell az országgyűlési képviselő-választásra és az országos népszavazásra külön-külön kérelmet benyújtania, hanem elég csak egyet, amelyik mindkét szavazásra érvényes.

A magyarországi bejelentett állandó lakcímmel nem rendelkezők március 9-ig regisztrálhattak az NVI-nél, nekik jelenleg arra kell figyelniük, hogy a levélszavazáshoz szükséges szavazólapot és azonosító lapot átvegyék az általuk megjelölt módon és címen, és juttassák is vissza az NVI-hez.

Átjelentkezés „házon belül”

Ugyancsak március 25-ig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik április 3-án Magyarországon, de a lakcímük szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodnak.

Vagyis aki április 3-án, vasárnap például épp hazalátogatott a szülőkhöz, rokonokhoz vidékre, vagy épp a munka vagy a tanulás szólítja egy másik városba, neki nem kell elutaznia a lakcímkártyán szereplő címére ahhoz, hogy szavazójogát gyakorolhassa.

Az NVI péntek reggeli adatai szerint eddig több mint 140 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni; négy évvel ezelőttvégül kétszázezer volt az átjelentkezés lehetőségével élő választópolgárok létszáma.

A még péntek délután 4-ig leadható átjelentkezési kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek (Budapesten a kerület) megjelölését, ahol a választópolgár szavazni akar. Minden településen csak egy szavazókört jelöltek ki az átjelentkezéssel szavazóknak.

Ám ekkor is az állandó lakcímünk szerinti egyéni képviselőjelöltre szavazhatunk, és természetesen az országos listára. Hiába tartózkodom tehát április 3-án például Győrben, ha a lakcímem a fővárosban a II. kerület Óbudába átnyúló részén van, akkor is csak a Budapest 4-es választókerületi jelöltek egyikére voksolhatok.

Az átjelentkezési kérelem, a külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelem, valamint a szavazósablon igénylése az országgyűlési képviselő-választásra és az országos népszavazásra is vonatkozik, így nem kell külön-külön kérelmet benyújtani a népszavazásra és a parlamenti választásra.

A kérelmeket személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában vagy a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon lehet benyújtani.

Ha az átjelentkezés után valaki mégis a lakcíme szerinti szavazókörben vagy egy másik településen szavazna, átjelentkezését visszavonhatja vagy módosíthatja:

(Borítókép: Czerkl Gábor / Index)

Rovatok