Index Vakbarát Hírportál

Tragédia lett a veszekedésből, lábon szúrta párját egy sülysápi nő

2022. március 26., szombat 17:42

Beismerte tettét az a 26 éves nő, aki halálos sérülést okozott párjának pénteken hajnalban Sülysápon – írja az MTI a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombati közleménye alapján.

A hatóság tájékoztatása szerint egy 51 éves, szúrt lábsérülést szenvedett férfihoz érkezett ki elsőként az orvos, majd a rendőrség Sülysápba ment ki egy lakókocsihoz. A sérült életét már nem tudták megmenteni; az elhunyt párja, egy 26 éves nő akkor azt állította, a férfi magának okozta a halálosnak bizonyult sérülést.

A helyi járőrök kételkedve hallgatták a nő által elmondottakat. A helyszínen tapasztalt körülmények, adatok is inkább idegenkezűségre utaltak, ezért további rendőri egységeket riasztottak.

A bűnügyi technikusok átvizsgálták a területet, a nyomozók pedig a terepszemle és az adatgyűjtés után egyetértettek a járőrökkel. Az áldozat helyszínen elfogott élettársát előállították. A nő a kihallgatáson beismerte, hogy párjával összevesztek a tragédia előtt. A nőt halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják.

Rovatok