Pápai ügyvédből lett elvhű államférfi, aki – egyik távoli rokonának, az Alkotmánybíróság elnökének szavai szerint – korát két emberöltővel megelőzve állt ki a szabadságjogok, a demokratikus választójog és az igazságosabb teherviselés eszméi mellett. 125 éve, március 28-án született a méltatlanul elfelejtett Sulyok Dezső.
Sulyok Dezső 1897. március 28-án született a Veszprém megyei Adásztevel községhez tartozó Simaházapusztán. Szüleit kilencéves korában elveszítette, ezért nagybátyja nevelte fel. Nyolc évig a Szent Benedek-rend pápai Szent Mór Gimnáziumába járt, és ott is érettségizett. Az első világháború alatt, 1916–1918-ban az olasz és az orosz fronton harcolt. Hazatérve csendőrtiszti tanfolyamra jelentkezett. A Tanácsköztársaság idején hadnagyi rangban a pápai karhatalom közbiztonsági előadója, majd a kommün bukása után csendőrparancsnok lett. Kétéves tiszti szolgálat után saját kérelmére kilépett a csendőrség kötelékéből, mert a katonás életmódot nem tudta összeegyeztetni egyéni szabadságával.
A pacifista Sulyok Dezső azonban nemcsak az első világháború frontjain harcolt tizenkilenc évesen, hanem ott volt negyvenöt évesen a második világháború csatamezőin is.
1920-ban kezdte meg jogi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az ügyvédi szakvizsga letétele után, 1924-ben Pápán nyitott ügyvédi irodát. Gergely Jenő vallástörténész szerint a fiatal ügyvéd első közéleti fórumai a Pápán működő katolikus egyesületek, szervezetek voltak, és úgy tűnt akkor, hogy számos pályatársához hasonlóan ezek számára is az országos kereszténypárti politikába való belépőként szolgálnak. Nem így történt, annak ellenére hogy a katolikus egyháznak mindig is hű fia maradt.
1926-ban belépett a kormány politikáját támogató Keresztényszocialista Pártba, ahol öt éven keresztül választmányi tagként tevékenykedett. 1931-ben egy időre visszavonult az országos politizálástól. 1935-ben újra csatlakozott a kormánypárthoz, de a választásokon csak nem hivatalos jelöltként indították. Ennek ellenére a Magyar Élet Pártja hivatalos jelöltje előtt Pápán országgyűlési mandátumot szerzett. A szavazás után másfél hónappal, csalódva Gömbös Gyula miniszterelnök politikájában másodszor is távozott a kormánypártból.
A Független Kisgazdapártba belépését és az FKGP parlamenti frakciójához való csatlakozását egy vezércikkben indokolta meg 1937. január 30-án:
Nálunk mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, kié is ez az ország? Hogy a feudális nagybirtok nem ura többé ennek az országnak, különösen nem, amióta mindennap százszor és ezerszer szemünk előtt feledkezik meg nemzete iránti kötelezettségeiről, arról, mire kötelez a közzel szemben a nagy vagyon. Erkölcsileg nem is kétes értékű módon fecsérli el nagybirtokosaink igen nagy része, különösen fiatalabb nemzedéke a nemzet naggyá tételére hivatott jövedelmeit, és olyan egyéni életmódot folytat, amely szégyent hoz történelmi nevére. De nem ura az országnak az ingó nagytőke sem, amely a maga rablógazdálkodását azzal vásárolja meg, hogy időnként erkölcstelenül eltékozolt közpénzek pótlására százezreket nyom titokban a megszorult kormányok zsebébe, és választásokat finanszíroz, amelyeknek nincs más célja, mint az éppen hatalmon lévő néhány ember uralma érdekében az ország népét elütni valódi akarata megnyilvánításától. De nem ura az országnak az a szent bürokrácia sem, amely a minisztériumi hierarchia árnyékában elterebélyesedve azt képzeli, hogy itt minden virág csak neki nyílik.
Az 1938-as első zsidótörvény beterjesztése előtt, de már Ausztria német bekebelezése után parlamenti felszólalásában határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen:
Az én felfogásom ugyanis az, hogy az a helyzet, amelyet a zsidók Magyarországon ma elfoglalnak, különösen három irányban predominál: a gazdasági életben, a sajtóban és a színházi kultúra terén, de ezeket a pozíciókat a zsidóság nem vette el senkitől. Amikor a zsidóság ezeket a pozíciókat magának megteremtette, akkor nem a másét vette el, hanem ezeket a pozíciókat ő maga csinálta. Ha a Kohnerek nem lettek volna, ha a Kornfeldek nem lettek volna, akkor esetleg a nagy magyar bankok vagy a nagy magyar iparvállalatok sem jöhettek volna létre, mert most retrospektív szemlélettel nyugodtan állíthatjuk, hogy mások ezeket nem csinálták volna meg helyettük. Véleményem tehát az, hogy a zsidóság nem a másét vette el, hanem munkájával alkotott bizonyos értékeket, amelyek ma a nemzet közkincsei, és amelyek ma ennek a nemzetnek általános gazdasági és kulturális javait képezik.
1938-ban ő interpellált a mindinkább jobbra tolódó Imrédy Béla zsidó származása ügyében, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült. Nem szavazta meg a második zsidótörvényt sem.
1942 januárjától 1943 júniusáig főhadnagyi rangban az orosz fronton szolgált. Hazaérkezése után részt vett a Kállay Miklós miniszterelnökhöz benyújtott háborúellenes memorandum kidolgozásában. 1944. április 3-án letartóztatták, és Nagykanizsára internálták. Két hónap múlva Mindszenty József veszprémi püspök közbenjárására szabadon engedték. A nyilas hatalomátvételt követően a bosszútól szomjazó Szálasi elől a Somló-hegyen bujkált.
A Vörös Hadsereg bevonulását követően néhány hét megfigyelés után a szovjet megszállást a német megszállással találta hasonlatosnak. 1945 áprilisától fél évig Pápa polgármestere és rendőrkapitánya volt, majd két évig a Pénzintézeti Központ elnöke. 1945 augusztusában bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, októbertől a budapesti törvényhatósági bizottság, novembertől a Nemzetgyűlés tagja. 1945 novemberében vállalta Imrédy Béla perében a politikai ügyészi feladatot. Elvi okokból azonban nem kért halálbüntetést, fellebbezett is ellene, de érveit nem vették figyelembe.
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszterelnöki poszt várományosa volt, csakhogy a munkáspártok megvétózták a jelölését, sőt 1946. március 12-én a Baloldali Blokk követelésére – tizenkilenc képviselővel együtt – még a pártból is kizárták. Társaival március 15-én megalakították a Magyar Szabadság Pártot, amelynek elnökévé választották.
Szerencsés Károly történész szerint
a nemzeti demokraták – élükön Sulyok Dezsővel – elég kilátástalan küzdelmet folytattak a század derekán azért, hogy Magyarországot modern, demokratikus országgá tegyék,
hogy kiszorítsák a hatalmi centrumból a különböző előjelű, hol nyílt, hol rejtett szélsőségeket; sokat tettek azért, hogy az utókor elmondhassa: volt a magyar közéletben egy olyan erő, amely modern európai programot állított szembe a nagyhatalmak favorizálta ordas eszmékkel.
A kommunisták meg akarták szüntetni a Magyar Szabadság Pártot, és meg akartak szabadulni Sulyok Dezsőtől. Ezért amikor feloszlatták a Nemzetgyűlést, és új választásokat írtak ki, azt találták ki: nem lehet parlamenti képviselő, aki a Nemzeti Egység Pártjának képviselője vagy képviselőjelöltje volt. Jól tudták, hogy Sulyok Dezső három hónapig, 1935-ben tagja volt a Nemzeti Egység Pártnak. Ezzel a formulával, amelyet az utca embere Lex Sulyoknak nevezett el, ellehetetlenítették a további magyarországi politizálását.
Nem maradt azonban néma. Nagy Ferenc kormányának puccsszerű megbuktatása után, 1947. június 12-én a Nemzetgyűlésben elmondott beszédében rendőrállamnak minősítette a kialakult politikai rendszert:
Nem igaz az, hogy Magyarországon utcai harcok folynak, csak éppen nincs gyülekezési szabadság sem. Nem igaz az, hogy Magyarországon forradalom van, csak éppen nincs sajtószabadság. Nem igaz az, hogy felfordulás van Magyarországon; csend van itt, és nyugalom, csak éppen nem az élet ütemének megszokott és kedves csendje, hanem a félelem és a terror csendje, mert az a vélemény, amely a mostani átalakult kormány véleményével ellentétes, nem tud, nem mer semmiképp megszólalni. Rendőrállammá alakultunk át, valóságos rendőrállammá, ahol a rendőrség befolyása nemcsak a közéletre, hanem az egyes emberek magánéletére is elviselhetetlenül ránehezedik és súlyosodik.
Az Andrássy út 60. helyett az emigrációt választotta: 1947. augusztus 14-én elmenekült az országból. Nem telt el két hónap, október 7-én megfosztották állampolgárságától. Az Egyesült Államokban telepedett le. 1948–1950 között az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője volt.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, aki apai ágon távoli rokona a politikusnak, az emlékére rendezett 2018. február 26-i konferencián kijelentette:
A XX. század elejének történelmi viharai közepette Sulyok Dezső korát két emberöltővel megelőzve állt ki a szabadságjogok, a demokratikus választójog és az igazságosabb teherviselés eszméi mellett. Tette mindezt egy olyan időszakban, amikor két, velejéig bűnös diktatúra, a sztálini Szovjetunió és a hitleri Harmadik Birodalom egymással versengve, illetve egymást váltva újra és újra kiszorították az életet az időnként erőre kapó magyar nemzeti demokratikus törekvésekből.
Az alkotmánybíró szerint egyszerre volt a kisembereket védő és szolgáló vérbeli ügyvéd, illetve a demokratikus, népakaraton alapuló közélet harcos szereplője, olyan ember, akinek a munkássága során az érdekek értékekké tudtak nemesedni.
Sulyok Dezső 1965. május 18-án hunyt el New Yorkban. Életének 68 évéből ötvenet Pápán és környékén, valamint Budapesten, míg tizennyolcat emigrációban töltött.
(Borítókép: Sulyok Dezső, a Magyar Szabadság Párt elnöke felszólal a Nemzetgyűlésben 1947. január 21-én. A testület ülésén megfosztották mentelmi joguktól a köztársaság-ellenes összeesküvéssel vádolt Hetes Bizottság képviselőtagjait. Fotó: Bartos Gyula / MTI / MAFIRT)