Index Vakbarát Hírportál

Jön az eső, Németh Lajos szerint nem is kevés

2022. március 28., hétfő 19:23

Hajnalban összefüggőbb fátyolfelhőzet éri el az országot. Hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de utána csapadékra és lehűlésre lehet számítani.

A hétfői zömmel derült, napos idő után kedden hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, azonban északnyugat felől egyre összefüggőbb, magas szintű felhőzet húzódik majd az ország nagy része fölé – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Kedden hajnaltól összefüggőbb fátyolfelhőzet éri el hazánkat északnyugat felől. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 5 fok közt alakul. A fagyzugokban viszont hidegebb idő is előfordulhat, míg a magasabban lévő vidékeken és a nagyobb városok belsejében enyhébb idő a valószínű, ahogy a vízpartokon is.

A prognózis szerint napközben csapadék nem valószínű, jelentéktelen eső inkább csak az északi vagy északkeleti megyékben fordulhat elő, míg zápor késő délután valószínű az esti óráktól.

Napközben a délnyugati szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések is kísérhetik.

Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Érkezik az ítélet ideje

Jelentős mennyiségű áztató csapadékra van kilátás ezen a héten Németh Lajos szerint. A meteorológus prognózisában elmondta: kedd délutántól, illetve szerdától esőre lehet számítani, ami miatt valamennyire visszaesik majd a hőmérséklet.

Egyre több területen van készültség a vízhiány miatt

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közlése szerint a tartósan vízhiányos időszak miatt már nyolc vízügyi igazgatóság területén kellett első-, illetve másodfokú készültséget elrendelni.

A főigazgatóság az MTI-t arról is tájékoztatta, hogy minderre amiatt volt szükség, mert az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány a vízügy aszálymonitoring-hálózatának adatai alapján, számottevő javulást pedig a következő napokra várható csapadék sem hozhat.

Ráadásul tavaly májustól most hétfőig Magyarországon mintegy két és fél havi csapadékhiány alakult ki az országban. A márciusi hónap a sokévi átlagnál például 93 százalékkal volt szárazabb.

(Borítókép: Tavaszi napsütésben szirmot bontott virágzó gyümölcsfa az Esztergomban magasodó Szent Tamás-hegyen 2022. március 23-án. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok