Index Vakbarát Hírportál

Két keszthelyi férfi ellen vádat emeltek, mert egy brigád több tagját késelték meg

2022. március 29., kedd 16:32

Több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt emeltek vádat két keszthelyi férfi ellen, akik tavaly nyáron megfenyegették és megkéselték egy brigád több tagját is - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Pirger Csaba közlése szerint az 1997-ben és a 2001-ben született két férfi a keszthelyi Balaton-parton sétáltak az élettársaikkal, amikor egy szállodai építkezésről az ott dolgozók lekiabáltak a nőknek. A nők nem válaszoltak, de a velük lévő két férfi szóváltásba keveredett az egyik munkással, majd távoztak a helyszínről.

A következő napokban a vádlottak kiderítették, hogy az építkezésen ózdi munkások dolgoznak, és azt is, hogy melyik panzióban szállásolták el őket. Az eset miatt számon akarták kérni a férfit, ezért két nappal a történtek után késsel a zsebükben keresték fel a szálláshelyén.

A panzió udvarán a két férfi köré gyűlő kilencfős brigád tagjai elfutottak, amikor a vádlottak kést rántottak, de a sértett futás közben elcsúszott, a földre esett, az idősebb férfi ekkor támadt rá, miközben társát is azzal hívta, hogy Gyere, öljük meg!".

A fiatalabb férfi a hanyatt fekvő sértettet megszúrta a combján, de mert a többi munkás téglákkal dobálni kezdte őket, elhagyták a panzió udvarát.

Az erős vérzés miatt a megszúrt férfit a munkatársa és egyben sógora, a másik sértett az udvarban álló furgonnal kórházba akarta vinni. A két vádlott ekkor azonban a kések mellett egy kerékkulccsal és egy fa rúddal ment vissza, és mindkét férfinak nekitámadtak. A több - fejet és mellkast is ért - késszúrással járó dulakodásnak akkor lett vége, amikor a szirénák közeledő hangjára a vádlottak elmenekültek.

Az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló, a másik közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Zala Megyei Főügyészség több emberen, társtettesként elkövetett emberölés kísérlete, valamint zaklatás miatt emelt vádat a két támadó ellen.

Rovatok