Index Vakbarát Hírportál

Závecz-kutatás: A Fidesz–KDNP listája vezet, sok múlhat a bizonytalanokon

2022. március 29., kedd 17:28 | aznap frissítve

A március 21-én kezdődő héten a kormánypártok listáját a választókorú népesség 39 százaléka támogatta, az Egységben Magyarországét 36 százalék, versenyük tehát elég szoros – olvasható a Závecz Research legfrissebb kutatásában, amelynek március 21. és 27. között volt az adatfelvétele.

A felmérés szerint a Mi Hazánk ebben a körben három százalékot ért el, a Kétfarkú Kutya Párt két százalékot. A pártnélküliek aránya 19 százalék volt.

A biztos részvételt ígérők és a listák közül is választani tudók körében a múlt héten ötven százalékon állt a kormánypárt, 46 százalékon az ellenzék, míg a Mi Hazánk három, a Kétfarkú Kutya Párt egy százalékon.

A Závecz Research közölte, hogy a választás várható eredményének kalkulálásához fontos ismerni az aktuális erőviszonyokat, de az utolsó héten két választásszociológiai történésnek nagy és kiszámíthatatlan hatása lehet.

Az egyik a mozgósítási kampány sikeressége, a másik pedig azon választópolgárok döntése, akik ugyan aktívak, de csak az utolsó napokban határozzák el magukat valamelyik politikai erő mellett.

Sok múlik a mozgósításon

A mozgósítással kapcsolatban a Závecz Research arra hívta fel a figyelmet:

A közvélemény-kutató cég megállapította: az aktivizálandó párthívek egy része hajlik arra, hogy részt vegyen a választáson.

A Závecz Research szerint aktivizálásuk valószínűleg nem lesz nehéz, az üzenetek és még inkább a két oldal logisztikai felkészültsége révén óriási többségük ott lesz az urnánál.

Ugyanakkor a cég arra is felhívta a figyelmet, hogy a mozgósítási kampány intenzitásának akár kis különbségei is – különösen a szorosnak tűnő választókerületekben – mandátumokat hozhatnak-vihetnek.

Jóval nagyobb kihívás a pártok számára a mérsékelten vagy erőteljesen passzív támogatóik felrázása annak érdekében, hogy szimpatizánsból tényleges szavazóvá váljanak

– közölte a Závecz Research.

A Fidesz–KDNP-nek 100-150 ezer passzív támogatóját kellene intenzív kampánnyal megmozdítania, az ellenzéknek 200-250 ezret, utóbbiakra tehát nagyobb feladat hárul – tette hozzá.

Nem mindegy, mit gondolnak a hezitálók

A kutatásból az is kiderült: a választókorú népesség nyolc százaléka – több mint hatszázezer választópolgár – jelezte, hogy biztosan vagy valószínűleg elmegy szavazni, de még nincs preferált pártszövetsége.

Az ország helyzetét inkább rossznak (62 százalékuk), mint jónak tartják (18 százalékuk). Ennek alapján úgy tűnik, hogy sokkal inkább az ellenzék esélyei jók ebben a körben – jegyezte meg a Závecz Research.

A cég szerint a hezitáló választók döntését az is befolyásolhatja, hogy milyen esélyeket adnak az egyes szereplőknek. Ha végül az általuk feltételezett győztesre voksolnának, az valamivel inkább a Fidesz javára válhatna.

25 százalékuk a kormánypártot látja nyerésre esélyesebbnek, 12 százalék az Egységben Magyarországért-ot.

Az aktív bizonytalanok szűk kétharmada (63 százaléka) viszont nem érzékeli az esélyeket, így várhatóan a már említett helyzetértékelés vagy a kampány más tartalmi, hangulati elemei késztetik majd állásfoglalásra, már e közvélemény-kutatást követően

– írta a cég.

Továbbá arról is tájékoztatott, hogy a ZRI Závecz Research nem készít választási előrejelzést, a pártpolitikai erőviszonyokról április 3-át megelőzően ez az utolsó közleménye.

A felméréshez ezer főt kérdeztek meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár lakosságát képviselik, annak reprezentatív mintáját adják. Az ezer főt személyes megkeresést követően kérdezték meg.

A Závecz Research közölte: a közvélemény-kutatás során kapott adatok ezerfős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztek volna az országban.

Népszerűségi verseny

A kormányközeli Alapjogokért Központ (AK) is elkészítette a saját közvélemény-kutatását. Keddi közleményük szerint a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók körében Orbán Viktor népszerűsége 2021 novembere óta töretlen: az utóbbi 18 hétben a hivatalban lévő miniszterelnök támogatottsága 52–58 százalék között mozgott, az országgyűlési választás kampányhajrájában pedig 58 százalékon áll.

Az AK azt is hozzátette, hogy Márki-Zay Péter nem tudott „népszerűtlenségén javítani”: a szavazni szándékozók 25 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni, az ukrán–orosz háború kitörése óta pedig nincs olyan társadalmi csoport, ahol népszerűbb lenne, mint Orbán Viktor.

Az Alapjogokért Központ közölte, hogy aktuális közvélemény-kutatásuk az elmúlt 18 hét adatait összegzi.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok