Index Vakbarát Hírportál

Medián: a Fidesz nyer a választáson, csak az a kérdés, mennyivel

2022. március 30., szerda 10:47

A választani tudó szavazók 50 százaléka a kormánypártokat támogatja. A tapasztalatok szerint ebből az adatból lehet a legpontosabban következtetni a várható szavazatarányokra.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója a HVG360-on közölt legfrissebb kutatás alapján a Fidesz választási győzelmét szinte biztosra veszi. A kérdés csak annak mértéke.

A március végi adatfelvételen alapuló vizsgálat megerősítette az előző hónapban mért jelentős Fidesz-előnyt: a választások előtt a szavazókorú lakosságnak a 40, míg a választani tudók 50 százaléka a kormánypártok támogatásáról számolt be. A Medián ez utóbbi alapján közzétett grafikonja a

mandátumot valószínűsített. Ez utóbbi frakciónkénti megoszlása szerint

főből álló frakcióra számíthat, amennyiben magas lesz a részvételi hajlandóság. Erre utal, hogy míg februárban 75, addig a március végi adatok szerint már a megkérdezettek 80 százaléka állította, hogy részt vesz a választáson. (Azt is jelzik azonban, hogy ezek a vállalások mindig magasabb részvételt jeleznek a valóságos részvételnél.)

A pártok gyakorlatilag teljesen kifeszítették szavazóbázisukat, rejtett tartalékuk már nemigen lehet, ezért a választáson biztosan részt vevő, de szimpátiáját nem közlő 12 százaléknyi szavazó sem képes érdemben befolyásolni. Ennek az az oka, hogy ez a választói kör épp egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban oszlik meg a folytatást, a változást akarók, illetve a döntésében végsőkig bizonytalan szavazók között.

A lakosság kétharmada, de még az ellenzéki szavazók egyharmada is a Fidesz győzelmére számít.

Mára a Fidesz–KDNP pártszövetség többsége stabilizálódott, az ország települési megosztottsága pedig a kormánypárt–ellenzék szavazatarány esetében csak Budapesten kedvez az ellenzéknek. Itt 27:45 arányú az előnyük, vidéken viszont 43:29, sőt a községekben 50:26-os hátrányban van.

A Medián felmérése szerint az ukrán–orosz háború, illetve az ahhoz kapcsolódó félelemérzet is a Fidesz pozícióját erősítette.

Vasárnap országgyűlési választások lesznek Magyarországon, az erről szóló híreinket itt találja. Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szerdai percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.

(Borítókép:  Szollár Zsófi / Index)

Rovatok