Az orosz–ukrán háború árnyékában zajlik a kampány, a választás már nagyon közel van, április 3-án szavazunk. Hogy látja a magyar választójogi rendszert?

Nem vagyok választójogi szakértő, de az egyik legfontosabb, hogy a médiaviszonyoknak nagy jelentőségük van. A választójogi rendszerben kimunkált aránytalanság van, a választók negyvenvalahány százalékával a mandátumok kétharmadát lehet megszerezni. A Fidesznek 2010 után az egyik első dolga a médiarendszer átalakítása volt. Ha már a háborúra utalt a kérdésében, pontosan látszik Oroszországban is, hogy a nagyon durva hírek, képek, amelyek egy háborúban elárasztják a világot, megfelelően kalibrált médiarendszerben nem jutnak el a választókhoz. Oroszország nagy részén azt se tudják, mi történik a világban. Ugyanígy, Magyarországon a választók jelentős része nem tudja, hogy a közpénzek hova, kihez kerülnek, és miért. Vagyis nincs lehetőségük választani. Most már a Kúria is kimondta: a választójogi törvény megsértése, hogy a kormányzati kommunikációban politikai propaganda folyik. Megszűnt a közszolgálatiság és eltorzult a médiarendszer. Ez a legfontosabb eleme a választások tisztaságának.

Nem véletlen, hogy az EBESZ ekkora delegációval van itt. A választási megfigyelők a területi választási bizottságokra, a központi választási bizottságra, a szavazatszámlálásra, a Kúriára figyelnek. Egy mandátum sorsának eldöntése, ha kifogás van, a harmadik szinten eljut a Kúriára. A Kúria hozza meg a végső döntést, tehát nem véletlenül foglalta el a Kúriát Varga Zs. András, Hajas Barnabás, Patyi András, és lehetne még sorolni, hogy kik fognak dönteni ezekben az ügyekben. A kisstílű beavatkozásokat ki lehet szűrni a választási bizottságokba beülő húszezer civil aktivistával és az EBESZ-megfigyelőkkel, de végül a Kúrián dőlnek el a dolgok.

Két ász is van Orbán Viktor kezében

A hatpárti ellenzék minden választókerületben közös jelöltet indít, a választójogi törvény megváltoztatásával állt elő ez a helyzet. Ha megmaradt volna a kétfordulós választás, erre nem lenne szükség, hiszen az esélyesebb jelölt javára vissza lehetne lépni. A választójogi törvényről – amely elég fontos jogszabály egy demokráciában – nem dönthet közvetlenül a nép, nem lehet népszavazást kezdeményezni a régi szabály visszaállítására, mert beleírták az Alaptörvénybe, hogy nem lehet. Miért nem lehet?

Ha tizenkét éve van hatalmon egy kormánypárt, és még kétharmada is van, akárhányszor és akármilyen célból módosíthatja az alkotmányt, ez megkönnyíti a politikai logikát. A politikai logika mindig az, hogy az ellenzék életét valahogy meg kell nehezíteni. A Fidesz nem tudta elképzelni, hogy az ellenzék össze tud fogni és képes együtt maradni. A szakirodalom szerint a választási autokráciáknak az a sajátosságuk, hogy sok mindent elfoglalhatnak és megváltoztathatnak, de azt nem tudják megspórolni, hogy választásokat rendezzenek. Valamennyi kockázata mindig van annak, hogy elveszíthetik a hatalmat.

Most úgy tűnik, hogy Orbán Viktor elszámította magát, mert jobban működik, mint gondolta. De azért még mindig rizikós, még mindig nehéz lesz összetartani ezt az ellenzéki koalíciót, ha kormánykoalícióként kell majd működniük. A legnagyobb lap, az ász nem a választójogi törvényben van, hanem a közjogi berendezkedésben, amelyet mi közjogi zárványrendszernek nevezünk. Ez a modern demokráciák lehető legantidemokratikusabb kísérlete, ugyanis az uralkodó párt elveszítheti a választásokat, de a hatalmat nem fogja, mert ad absurdum még a törvényhozást is gátolni tudja az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, a Költségvetési Tanács és az ombudsman. Nincs köztük olyan, amelynek az élén ne egy Fideszhez lojális személy állna. Ez a legnagyobb ász.

Aztán van még egy ász Orbán Viktor kezében éppen az ellenzék megosztottsága miatt. Ha kis különbséggel nyeri meg az ellenzék a választást, fennáll a veszélye annak, hogy a hatalmas pénzügyi háttérrel kivásárolhatnak képviselőket. Orbán ezt a játszmát nem egy lapra tette fel. A fair választás már nem jön össze, mert ilyen médiarendszer mellett, ilyen aránytalanság mellett ez már eleve nem lehet fair. Ha fair lenne, nem is küldenének ide EBESZ-megfigyelőket. Az EBESZ már a 2018-as választásról is azt írta a jelentésében, hogy szabad, de nem fair választás volt.

Az imént ön által felsorolt jogintézmények a liberális demokráciákban a fékek és ellensúlyok szerepét töltik. De pontosan mit jelent az, hogy liberális polgári demokrácia? Sokan gondolják úgy, hogy a liberalizmus ideológiájához van köze.

Az állampolgár szabadságához van köze. Kövér László a maga faragatlan módján nagyon egyértelműen utasította el a liberális polgári demokráciát egy közszolgálati egyetemi beszédében, amikor azt mondta: „A fékek és egyensúlyok rendszere – én nem tudom, önök mit tanulnak, de – az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához.” A liberális alkotmányosság, a liberális demokrácia azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom korlátozott. A hatalom megosztását, az autonóm igazságszolgáltatást, a parlament ellenőrző szerepét jelenti a kormányzat felett. Kétszáz évnyi intézményi fejlesztést is jelent.

Az alaptapasztalat az volt, hogy ha a végrehajtó hatalom megteheti – akár választásokon megnyert többségével –, akkor vissza is él a hatalmával, ezért kell folyamatosan korlátozni és ellenőrizni, nyilvánossá, vitathatóvá tenni a döntéseit. Kompromisszumokat kell kötni, mert nem az ő kezében van az összes kulcs a kincsesládikához, ahogy Montesquieu megfogalmazta. Azért tartunk fenn független bíróságokat, parlamenti vizsgálóbizottságokat, ombudsmanokat, hogy ne lehessen visszaélni a parlamenti többség hatalmával. Közhelyszerű modern tapasztalat, hogy a parlament azért nem tudja korlátozni a végrehajtó hatalmat, mert már inkább a kormánynak van parlamentje és nem a parlamentnek kormánya.

A hatalommegosztás a magyar alkotmányos rendszerben azt jelentette, hogy volt egy nagyon erős Alkotmánybíróság, amely korlátozta a parlamenti többség törvényhozását, volt egy független bírósági rendszer a klasszikus függetlenségi garanciákkal. Ezek mellett voltak külön hatalmi ágként az önkormányzatok, és még ott volt a szabad sajtó is, amely szintén képes korlátozni a hatalmat. Ezek közül melyik az, amelyiket nem gyűrték maguk alá? Vannak még mellékesnek tűnő, ám szakpolitikai területeken nagyon fontos intézmények, mint például a Magyar Nemzeti Bank vagy a parlamenti ombudsmanok, akik nem rendelkeznek sok hatósági jogkörrel, de fontosak a nyilvánosság szempontjából.

Aztán vannak olyan intézmények, amelyek jelentős autonómiával működnek, mint például az adóhatóság. A liberális demokráciára tehát jellemző a korlátozott végrehajtó hatalom, a hatalommegosztás és az, hogy az alkotmányban garantáltak az egyéni alapjogok. Azért liberális, szabadságelvű, mert az egyén szabadságán épül fel. Végső soron a hatalommegosztás nem azért szükséges, hogy a kormány ne legyen elég erős, hanem azért, mert tudjuk: ha a végrehajtó hatalom nincs korlátozva, akkor az állampolgárok jogai sérülhetnek.

A felsorolt fékek és ellensúlyok rendszeréhez tartozó jogintézmények egy esetleges ellenzéki győzelem esetén a jelenlegi irányítás alatt maradnának, vagyis a szó legszorosabb értelmében betöltenék a fékek és ellensúlyok szerepét. Mi ezzel a probléma?

Induljunk ki a jelenlegi helyzetből. Fontos, hogy megfelelő analízissel rendelkezzünk a kiinduló helyzetről. Az analízis címe: Magyarország jelenleg nem jogállam. Azért nem, mert minden független intézményt elfoglaltak. Mindegyikről be lehet bizonyítani, hogy nincs semmilyen jogfilozófiai, jogalkalmazási irány, amelyet kidolgoztak volna az elmúlt tizenkét évben, és amely koherensen megmutatta volna, hogy milyen tevékenységet végeznek. Egyetlenegy koherenciát lehet felfedezni, azt, hogy lényeges kérdésekben soha nem mondtak ellent a kormánynak. Ezekben az intézményekben úgy kerültek pozícióba a vezetők és a tagok, hogy csak a kétharmados többség vagy az uralkodó párt döntött róluk.

A legeklatánsabb példa az Alkotmánybíróság, ahol az első intézkedések között volt az alkotmánybírákat jelölő processzus megváltoztatása. Korábban paritásos alapon történt, legalább a jelölésben volt konszenzuális elem. A kétharmad lehetővé tette, hogy mindent átírjanak. Megteremtették annak lehetőségét is, hogy Handó Tünde alkotmánybíró lehessen, módosították miatta a régi összeférhetetlenségi szabályt. De Varga Zs. András miatt is változtattak a törvényi szabályon, így most már a kúriai elnöki kinevezéséhez nincs szükség bírói gyakorlatra. Nincs koherens jogalkalmazási politikájuk.

Figyelje meg, mit mond az ombudsman, amikor a pedagógusok sztrájkjoga van terítéken. A gyermekek jogainak sérüléséről beszél, miközben az lenne a dolga, hogy mondjon valamit arról, hogy milyen feltételekkel tudnák gyakorolni az alapjogukat a pedagógusok. Nem tudunk olyan példát mondani, vagy csak nagyon keveset, ahol lényeges kérdésekben a kormány akaratával szemben bármit is elvi vagy jogszabályi szinten képviseltek volna ezek a szervek. Ha az ellenzék győzelme esetén ellátják a funkciójukat, vagyis alkotmányosan korlátozzák a kormány működését, akkor semmi probléma nincs. Csakhogy az elmúlt tizenkét év tapasztalatai alapján az ellenzék nem számíthat erre.

A Költségvetési Tanács valóban meg tudja vétózni a költségvetési törvényt?

Nem is kell indokolnia, elég, ha a három tagból kettő megteszi. És akkor nagy bajba kerül a következő parlament, mert nem lesz költségvetése. De előfordulhat, hogy törvényhozás se lesz, mert a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság meg tudja akadályozni. Ha nincs költségvetési törvény, fel is oszlatható az Országgyűlés, a köztársasági elnök egy idő után új választást írhat ki. Tehát visszaélésszerűen is lehet gyakorolni ezeket a jogokat. Számíthat-e arra bárki, hogy a választás után ezek az intézmények el fogják látni alkotmányos funkciójukat, és nem továbbra is a Fidesz érdekében – amely akkor már ellenzékben lesz – fognak tevékenykedni? Az Alaptörvényben 35 olyan törvényhozási tárgy van, amely kétharmados többséget igényel, de facto 371 új, 2010 óta alkotott kétharmados törvényhely van ma a jogrendszerben.

Ezek között olyanok is vannak, amelyek miatt lebénulhat a kormány, ha kétharmad hiányában nem tudja módosítani?

Szakpolitikai kérdésekben is vannak kétharmados korlátok. A liberális alkotmányos rendszerekben a kétharmados szabály extra biztosítéka a szabadságjogainknak, politikai alapjogainknak a szólásszabadságtól kezdve a médiaszabadságig.

Egyébként a rendszerváltás elitjének hibája volt, hogy nyitottan hagyta az Alkotmányt a rendszerváltoztatás előtt. Kétharmaddal mindent meg lehet tenni. Nincs szükség konszenzusra. Egyszer kell nyerni kétharmaddal. Orbán ezt pontosan tudta, tett is olyan kijelentést, hogy „egyszer kell nyerni, de akkor nagyon”. Ha nem is volt mindenre kiterjedő mesterterve, de tudta, hogy a rendszerváltás közjogi berendezkedése ezt lehetővé teszi, és még valami: az emberi gyengeség. Amire mindig is számított ez a rendszer, mert soha nem volt semmilyen ellenállás.

Ezt nem lehetett volna megtenni, ha az Országgyűlésben az ellenzék nem úgy politizál, ahogy politizált. Akármennyire megosztottak és gyengék voltak, akkor is hozott olyan döntéseket a kormányoldal, amire a racionális válasz az lett volna, hogy kivonulnak a parlamentből. Mégsem tették.

Nem, kevesen tették meg. Így van. De nem csak a politikai szférában, azon kívül sem volt ellenállás. Az egészségügyben, a közoktatásban, a felsőoktatásban, a gazdasági szférában a szakmai elitek nem védték meg a saját etikai szabályaikat, a saját autonómiájukat sem. A Rektori Konferenciától a Magyar Tudományos Akadémia vezetésén át az ügyvédi kamaráig sok szervezet mondhatta volna bizonyos pontokon, hogy ezt nem. Akkor mit tehettek volna? Megtapasztaltuk: nincs ellenállás. A bírói karban a kényszernyugdíjazás a bírók tíz százalékát érintette, általában a magas pozícióban lévő, tapasztalattal rendelkezőket. Európai szintű botrány volt, a bírói függetlenség elveinek érvényesülése szempontjából jogszerűtlen lépés történt.

A bírói kar megvehető volt azzal, hogy a dinamikus, fiatalabb generáció örülhetett, hogy lehetőségük nyílt feljebb lépni. Ez elég volt ahhoz, hogy ne legyen ellenállás. A történelemből tudjuk, hogy ritka a bírói kar ellenállása. A lengyelországi történet érdekes példa, ott sokkal erősebb volt a szembenállás a politikával, de csak azért, mert ott nyersen kommunistázták a bírákat. Magyarországon okosabb hazugságrendszer épült ki: legalista autokrácia. Itt jogi eszközökkel érik el a kívánt célt. Arra a hazugságra építenek, hogy ez még formailag jogállami mechanizmus.

Az elmúlt időszak legforróbb vitatémája az volt, hogy az ellenzék hozzányúlhat-e az Alaptörvényhez, ha csupán egyszerű többséggel nyeri meg a választást. Sokféle vélemény hangzott el. Egy jogtudós szerint alkotmányos puccs történt, ezért hozzányúlhat. Van, aki szerint ha népszavazással megerősítik az új alkotmányt, akkor legitim lesz. Egy másik jogtudós polgárháborút vizionált, ha egyszerű többséggel alkotmányoznának. Van olyan vélemény is, hogy most nincs is alkotmányunk, csak Alaptörvényünk. Önnek mi a véleménye erről?

Az elmúlt évben – kicsit megkésve – valóban heves vita folyt, ebben én is szerepeltem. Fontos volt, hogy bizonyos falat áttörjünk. Sunnyogó formalista jogászi logika volt az, hogy erről nem beszéltünk, hogy a politikusok nem vállalták fel erről a vitát. Civilek, akadémiai, egyetemi emberek kezdtek beszélni róla. Sok olyan koncepció is elhangzott, amelyet nehéz igazolni. Mindenki hozzátett valamit, ami megfosztja érinthetetlenségétől az Alaptörvényt. Én zokon veszem a kollégáim formalista merevségét, amikor arról akarják meggyőzni a választókat, hogy a joggal kapcsolatban egyetlen érték van, a formális jogszerűség: ha egyszer kétharmaddal hoztak egy szabályt, akkor azt csak egy másik kétharmaddal lehet megváltoztatni. De hiszen Orbán játékszere pont arra épült, hogy egyszer kell kétharmaddal győzni!

Lássuk be, már senkinek nincs arra igazi esélye, hogy kétharmadot érjen el. Úgy alakult a helyzet, hogy különösen az ellenzéknek nem nagyon van esélye arra, hogy kétharmaddal nyerjen. Persze azért van egy kis kockázat ebben, mert aránytalan a választási rendszer. Annyira azért nem kockáztatták ezt az aránytalanságot, hogy az is megtörténhessen, hogy az ellenzék szerezzen kétharmadot. Külső tényező – egy háború – ezt megváltoztathatja. Tóka Gábor elemzéséből lehet tudni, hogy húsz százalékpont is lehet a bizonytalanság a mérésekben.

Most nem térnék ki a polgárháborúval való riogatásra, nem hiszem, hogy a magyar társadalomban a fideszes választók jelentős része hajlamos lenne militáns eszközökkel védelmébe venni az Alaptörvény néhány szakaszát. Szerintem ez hülyeség. A kérdés az, hogy ha megnyeri a választást az ellenzék, képes lesz-e konszenzuális eszközrendszerrel – ajánlatokat téve az ország másik felének – létrehozni egy stabil alkotmányos berendezkedést. Az ellenzéknek azt kell mondania, hogy szükség van – nem nagyon hosszú távon, de nem is rögtön – egy új alkotmányra. Egy kétharmados felhatalmazással nem rendelkező parlamenti többség nem tud azonnal elfogadni új alkotmányt. Önmagában egy népszavazással történő megerősítés sem jelentene elég legitimációt. Azért nem, mert a népszavazás nagyon erős manipulációs eszköz tud lenni, ha nincs előkészítve. Egy alkotmány önmagában nagyon bonyolult, nem egyszerűsíthető le olyan eldöntendő kérdésre, amire a válasz igen vagy nem.

Hogy lehet legitim módon alkotmányozni?

Ez az, amiről nagyon sokat kellene beszélni. Erre kell felkészíteni a választókat. Arra kell felhatalmazást kérni tőlük, hogy szeretnénk egy olyan alkotmányt, amelyben az ország nagy része – a Fidesz szavazói és az ellenzék szavazói is – képesek megegyezni. Most ez lehetetlennek tűnik, mert olyan mély már a szakadék a magyar társadalomban, hogy meg sem értjük egymást. Még családok is cenzúrázzák a politikai beszédet, mert nem akarnak összeveszni. Ezt a lehető legmélyebben kihasználta a politika, hogy ilyen ideológiai, történelmi értékrendszerű megosztottságok vannak.

Ennek ellenére meg lehet találni a közös elemeket. Nem úgy, hogy a politikai pártok megegyeznek, és azt mondják, hogy ez jó lesz nektek. Bár nagy előrelépés lenne, ha a pártok képesek lennének bármiben is megegyezni. Előfordulhat – miután elvesztette a Fidesz a választást, és nem csupán három mandátummal, hanem jelentősebb mértékben –, hogy az új parlament és az új kormány konszenzuális politizálást akar folytatni. Ha ezért egy csomó gesztust is tesz, akkor a kisebbségben lévő politikai erőnek is érdekében áll majd sok dologban megegyezni.

Miért állna érdekében megegyezni bármiben is?

Azért, mert egészen más lesz a pozíciója, mint korábban. Kikerül a kezéből a rendőrség, az információs monopólium. Előbb-utóbb a politikai racionalitás elvezeti oda, hogy megegyezzen. Ha nem él vissza a helyzetével az új parlamenti többség, akkor egy ilyen konszenzuális logika gyökeret tud verni a magyar politikai közéletben. Nagyon sok sérelem érte ezt az oldalt, de egy dolog tudja megerősíteni és elvezetni az alkotmány felé (akár a politikai elitet is): ha a társadalom részvétele megjelenik az alkotmányozás előkészítésében. Ez nem teljesen példátlan, a világban van ilyen, például Chilében most éppen erősen alkotmányoznak a társadalmi csoportok bevonásával. Létezik Európában is néhány állam, ahol már kipróbálták, például Írországban. Országos társadalmi gyűléseket lehet rendezni bonyolult kérdésekről is. Az embereket  akkor érdekli egy népszavazás, ha ténylegesen volt beleszólásuk a törvény megalkotásába. Ezt soha nem próbálta még ki a magyar politikai elit, a rendszerváltás is olyan volt, amilyen.

Az alkotmányozási folyamatot komoly politikai előkészítéssel, nagy politikai támogatottsággal végig kell vinni, bármilyen nehéz. A fideszes szavazókat is le kell ültetni ugyanahhoz az asztalhoz. Véletlenszerűen kiválasztott több ezer embernek kellene végigcsinálnia egy folyamatot, amelyben olyan közjogi problémákról beszélnek, amelyeknek közük van a hétköznapi élet problémáihoz. Például hogy mi következik abból, ha közvetlenül vagy közvetetten választjuk a köztársasági elnököt. Mit jelent a hétköznapi gyakorlatban az, ha az ügyészség a kormány alá tartozik, vagy a parlament alá? Hogy függ össze az egyén mindennapi jogaival, hogy mennyire fejlett az egészségügyünk? Mit is jelent az, hogy munkavállalóként védett-e vagy sem? Ezeket a közvetlen összefüggéseket el lehet magyarázni, meg lehet értetni az emberekkel, és utána szakértői segítséggel ki lehet választani három alternatíva közül, hogy melyik lenne a jó. Sok példa van arra, hogy a laikusok két hétvégén lefolytatott egyeztetés után meg tudtak állapodni valamiben, és össze is tudták foglalni nyolc-tíz pontban, amiben konszenzusra jutottak.

És ami még fontosabb: bár teljesen mást gondolnak a világról, de nagy esély van rá, hogy néhányórás beszélgetés után rájönnek, hogy a másik sem szörnyeteg, és hogy sok olyan dolog van, amiben azonos az érdekük. Tehát az a tapasztalat, hogy bár létezik a megosztottság az ország két fele között, hogy ellenségként tekint egymásra a két oldal, de a társadalmi szövet szintjén nincsenek egymással haragban, csak a politikai rendszer hozta őket ilyen helyzetbe. Az új alkotmány megalkotásának kettős előnye lehetne: meg tudna születni ez a konszenzuális, közös dolog, ami parlamenti közreműködéssel, végül népszavazással elfogadva az új alkotmányunk lenne. Van egy csomó ellenérv ez ellene, hogy új, ilyet nem szoktak az emberek csinálni, nem érdekli őket, nem lehet ilyenre rávenni őket. A tét az, hogy normálisan vissza lehet-e állítani egy ilyen konszenzuális demokráciát és hogy lehet-e stabilitást teremteni hosszú távon.

Hogy lehet társadalmi részvételre mobilizálni az embereket egy olyan alkotmány számára, amely szakjogászi, közjogi kérdés?

Be lehet bizonyítani az embereknek, hogy ez a szakjogi kérdés arról szól, hogyan korlátozzuk a hatalmat, hogy ez a társadalom hétköznapi élete számára fontos. A mai Alaptörvény egy atavisztikus ideológiai szövegegyüttes, amelynek sok olyan eleme van, amelynek nincs normatív tartalma, csak ideológiai, politikai azonosulásmintákat ad. Ráadásul a stabilitását maga az alkotmányozó rengette meg a saját kilenc módosításával, maga bizonyította, hogy bármikor hozzá lehet nyúlni ad hoc politikai, hatalmi érdekek miatt. Ez nem nevezhető alkotmánynak a szó funkcionális értelmében.

Nem látja el sem a hatalom korlátozását, se a stabilitást, se az előreláthatóságot nem biztosítja. A népszavazás és a nép részvétele azért lenne jó az új alkotmány létrehozásában, mert soha többé nem lenne elég egy kétharmaddal megnyert választás ahhoz, alkotmányt módosítsanak. Sok eszköz van arra, hogy egy alkotmányt stabilizáljanak, például népszavazáshoz vagy két egymást követő parlamenti ciklusnak a jóváhagyásához kell kötni az alkotmány módosítását. Stabilizálni csak akkor lehet, ha tényleg szűk, tiszta, világos, csak a legfontosabbakat tartalmazza, és olyan társadalmi konszenzus van mögötte, amely óriási legitimitást ad.

(Borítókép: Fleck Zoltán. Fotó: Papajcsik Péter / Index)