Segíti a kisebb benzinkutak túlélését a literenkénti 20 forintos állami támogatás, de a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint „ez csak a villanyszámlára elég”, arra, hogy nyitva maradhassanak.
Korábban a kormány azért döntött a nagy márkákhoz nem tartozó töltőállomások támogatásáról, mert azok a kisebb tőkeerejük miatt a nagy riválisaiknál sokkal nehezebben vészelik át azt a tavaly novemberben kezdődött és ez év május 15-ig tartó időszakot, amely alatt literenként legfeljebb 480 forintért árulhatják a nekik sokkal többe kerülő normál benzint és dízelt.
A szövetség elnöke, Egri Gábor elmondta, hogy lényegében az arra jogosult 300-400 vállalkozás mindegyike beadta a támogatási kérelmét, pillanatnyilag az elbírálás és a hiánypótlás zajlik, az utalások még nem kezdődtek meg – írja az MTI.
A szövetség szerint ugyanakkor továbbra sem tiszta annak az új jogszabálynak az alkalmazása, amely szerint az adóhatóság alkalmanként 15 millió forintra is büntetheti azokat a benzinkutakat, amelyeknél engedik, hogy arra nem jogosult járművel tankoljanak az ársapkás üzemanyagból. Az elnök ezzel kapcsolatban megjegyezte: a probléma az, hogy a töltőállomásoknak nincs joguk és eszközük ellenőrizni a sofőrök papírjait, a bírság viszont őket sújtaná. Ezzel kapcsolatban tájékoztatást kértek az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, de egyelőre nem kapták meg.