Index Vakbarát Hírportál

A Népszava egykori főszerkesztőjét is meghallgatták a Fenyő-gyilkosság miatt indult perben

2022. április 1., péntek 05:49

Kereszty András egy korábbi kijelentést is idézett Gyárfás Tamástól, de sem akkor, sem később nem merült fel benne, hogy azt egy másik személy megölésére érti.

Mindenképp be szeretett volna lépni a televíziózás világába Fenyő János néhai médiavállalkozó, akit még 1998 februárjában gyilkoltak meg. A Fővárosi Törvényszéken Gyárfás Tamás csütörtöki tárgyalásán elhangzott, hogy a vállalkozó ráadásul saját csatornát akart.

Az egyik tanú tegnap a korábban a Népszava főszerkesztőjeként is dolgozó Kereszty András volt.

Úgy tudni, Fenyő János az MTV 2-t szerette volna főképp megszerezni, azonban ennek legfőbb akadályát akkor Gyárfás Tamásban látta, akinek a Nap TV állt a tulajdonában. Kereszty Andrásnak arról viszont nem volt tudomása, hogy Fenyő Jánosnak milyen törekvései voltak.

A Blikk tudósítása szerint ugyanakkor az egykori főszerkesztő arról említést tett, hogy Fenyő terhelő adatok gyűjtésére utasította népszavás munkatársait Gyárfás Tamás áfa-visszaigénylésével kapcsolatban, így ellehetetlenítve a Nap TV tulajdonosát.

Kereszty András egy kijelentést is felidézett 1996 szeptemberéből mostani meghallgatásakor, amit Gyárfás Tamás a stúdió parkolójában mondott neki egy televíziós vita után:

Na, látod, ennek az alaknak nincs jövője, előbb-utóbb kinyíratja magát.

A Népszava korábbi főszerkesztője azt viszont hangsúlyozta: akkor és azóta sem merült fel benne, hogy Gyárfás Tamás mindezt fizikailag, egy másik személy megölésére érti.

A Fenyő-gyilkosság miatt indított perben nemrég Kuncze Gábor volt belügyminisztert és Friderikusz Sándor műsorvezetőt is meghallgatták.

Rovatok