Index Vakbarát Hírportál

Lázár János: Márki-Zay este 10-re politikai hulla lesz

2022. április 1., péntek 18:05

A hódmezővásárhelyi fideszes politikus úgy véli, Márki-Zay Péter április 3-án este 10 órára már politikai hulla lesz.

Lázár János megerősítette, hogy ha nem nyeri meg egyéni körzetét, ahol éppen Márky-Zay az ellenfele, akkor visszavonul a politikától. Viszont ha nyer, azzal, véli ő, „példátlan legitimációra, felhatalmazásra, súlyra és erőre tehet szert, amivel majd élni tud az országos politikában”. Egyértelműen kijelentette azonban azt is, hogy ha veszít, akkor egyáltalán nem fog politikával foglalkozni a következő ciklusban.

Ha nem jut be a parlamentbe, akkor az összes kormánybiztosi megbízatása megszűnik, és az az új kormányon múlik, kap-e új megbízást a régi munkára, amennyiben a Fidesz nyer országosan.

Lázár a 24.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy a következő kormányzati ciklus roppant nehéz lesz, és nem tartja kizártnak a vasfüggöny ismételt megjelenését a térségben,  amelynek – a NATO- és EU-tagságunknak hála – a nyugati felén marad hazánk. A rezsicsökkentés szerinte nem átverés, hanem fideszes válságkezelés, a magyarországi élelmiszeripart pedig öt-tíz év alatt felvásároltatná az állammal.

Az interjúban az ukrajnai háború kapcsán felmerült Kárpátalja sorsa is. Erről Lázár János azt mondja: Kárpátalja úgymond visszafogadása nem járható út, és előfordulhat, hogy az összes ottani magyart ki kell menekíteni Ukrajnából.

Meglepő módon Lázár pozitívan nyilatkozott Gyurcsány Ferencről, szerinte lassan ő az egyedüli politikus az ellenzéki oldalon, akinek érdemes figyelni a szavára. Ő legalábbis meghallgatja és elolvassa, amit Gyurcsány mond vagy ír.

(Borítókép: Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél a felújított óföldeáki erődtemplom átadásán 2020. szeptember 27-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok