Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Az ellenfél megbillent állapotban van

2022. április 1., péntek 15:12 | aznap frissítve

A választási kampány véghajrájában Székesfehérvár főterén mondott beszédet a kormányfő, aki az elmúlt napokban országjáráson volt, fórumokat tartott, részt vesz a mozgósításban.

Tóth Gabi fellépése után Vargha Tamás országgyűlési képviselő és a választókerület 2022-es Fidesz–KDNP-s egyéni jelöltje lépett a színpadra, azzal kezdve beszédét, hogy négy évvel ezelőtt is itt voltak, és most is, egy még a 2018-asnál is jelentősebb választás előtt. A politikus ezt követően a négy égtáj felé mutatva sorolta a városi fejlesztéseket.

Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő, Fejér megye 2-es számú választókerületének kormánypárti jelöltje elmondta, hogy egy hosszú kampány vége felé haladnak, de azt is megjegyezte: mindent felülírt a háború. Minden aktivistának megköszönte a munkát, és arra buzdította a választóka, hogy mindenki menjen el minden családtagjához, barátjához, győzze meg, hogy menjenek el szavazni, és akkor bizakodva várhatják a választás eredményét.

Cser-Palkovics András: Magyarország hajójának előre kell mennie

Cser-Palkovics András polgármester azzal kezdte beszédét, hogy „önök ide hazatérnek, akár kötődnek Fehérvárhoz, akár távoli országrészekből jöttek. Vendégszeretetünk feltétel nélküli, mert Szent István városa Magyarország bölcsője, így minden magyar bölcsője, kicsit minden magyar otthona is.”

A polgármester megköszönte a fejlesztési forrásokat és lehetőségeket az Orbán-kormánynak, és hangsúlyozta: Székesfehérvárnak olyan kormányra és képviselőkre van szüksége, akik garanciát jelentenek a fejlesztésekre. Orbán Viktor és a kormánypárti képviselők ilyenek.

Cser-Palkovics András a mérlegelő választóktól annyit kér, hogy egy egyszerű kérdést tegyenek fel: ki fogja tudni jobban kormányozni a hajót? Azok, akik 2010-ben kijelöltek egy jó irányt, vagy azok, akik hatan hatfelé húznák a kormányrudat, és azon is vitatkoznának, hogy ki a kapitány.

Magyarország hajójának előre kell mennie, el kell kerülnie a háború viharát, és meg kell érkeznie abba a biztonságos kikötőbe, amit eleink álmodtak.

A városvezető figyelmeztetett: nincs olyan, hogy biztos választókörzet, de olyan sincs, hogy nyerhetetlen, csak közös akarat és szavazat van.

Orbán Viktor: Kedvező állapotban van az ellenfél

„Fehérvár a mi szerencsehozó talizmánunk, négy éve is nagy győzelem lett a vége a fehérvári találkozónknak” – kezdte Orbán Viktor, aki ezután Cser-Palkovics András polgármestert köszöntötte.

Törő Gábor dolga egyszerűbb, a móriakban meg lehet bízni, de Fehérvár nehezebb ügy, bonyolultabb hely, Vargha Tamásnak nagyobb segítségre van szüksége. Ha Fehérvár belső részében nyerünk, akkor az egész országban nyerünk

– fejtette ki Orbán Viktor, hangsúlyozva: ez nem kampányzáró esemény, hanem a kampányhajrát megnyitó esemény.

13 óránk lesz arra, hogy győzzünk – folytatta Orbán Viktor, hozzátéve: mindent előkészítettek, több millió ajtón bekopogtattak, rengeteg levél és telefonhívás indult, és az online kampányt is elvégezték.

Az ellenfél is számunkra kedvező állapotban, megbillent állapotban van.

Orbán Viktor szerint semmit sem ér, hogy jól állnak a csillagok, ha az utolsó nap 13 óráját nem használják ki, mert volt már olyan választás, hogy szombaton és hétfőn is nyertek, de vasárnap veszítettek, tanulni kell 2002 leckéjéből.

A legvastagabb falon is át fognak menni

Orbán Viktor elmondta: nincs abban semmi meglepő, hogy az ellenfél csal, pontosan erre készültek. A kormányfő szerint ilyen mértékű csalást még nem láttak. Felidézte, hogy az elmúlt napokban engedély nélküli üzeneteket kaptak a választók.

Nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés

– tette hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő elmondta, nekik – a kormányoldalnak – ilyen nehezített pályán is nyerniük kell. Kifejtette, hogy velük szemben a kampányt nem most kezdték el, évek óta tart. Hátrányban voltak, mert kormányozniuk kell, de október 23-án, a Békemenet idején beleálltak a kampányba.

A mi legnagyobb fegyverünk az összefogás

– fogalmazott. Azt is mondta: harcolni fognak, hiába a liberális sajtó, illetve „Gyuri bácsi” sajtómunkásai. „A legvastagabb falon is át fogunk menni” – jegyezte meg Orbán Viktor. Ugyanakkor hangsúlyozta a kormányoldallal kapcsolatban, hogy erősek, nagyok, szervezettek és elszántak.

A kormányfő azt gondolta, a kampányban azt kell majd elmondani, hogy az ellenzék paravánjelöltet állított, Gyurcsány a főnök, elvették a 13. havi nyugdíjat, a lakástámogatást, a családtámogatást, de a kormány visszaadta ezeket, és emelkedő pályára állította az országot, keresztény alapokon nyugvó alkotmányt alkottak.

Orbán Viktor azt gondolta, hogy ha ezt elmondják, akkor meg tudják nyerni a választást, de kitört a háború. 

Ki kell maradnunk a háborúból

A kormányfő szerint a jugoszláv háború más volt, két nálunk kisebb nép között, most viszont két hatalmas országról van szó, az egyik közülük atomhatalom, ennek összehasonlíthatatlanul nagyobb a kockázata.

Orbán Viktor azt gondolta volna, hogy Magyarországon pártállásra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz, és mindenki azt mondja, hogy ez két másik nép háborúja, amiből ki kell maradnunk.

A baloldal úgy gondolja, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Ez tévedés. Ez nem a mi háborúnk. Ebben a háborúban mi semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. Kimaradni úgy lehet, ha nem küldünk katonát, nem küldünk fegyvert és nem engedünk át fegyvereket Magyarország területén.

Hozzátette: a bajba jutott ukránoknak viszont segítünk.

Nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy mi, magyarok pocsék ország lennénk. Mi nagyszerű ország vagyunk, amely segítséget nyújt azoknak, akik futnak a baj elől.

Orbán Viktor elmondta: megértik az ukrán elnököt, aki európai országokat akar bevonni a háborúba, ez ukrán érdek, arra is emlékeznek, hogyan bántak a magyarokkal, erről később majd biztos beszélnek, de most a magyar baloldallal van vitájuk. A kormányfő szerint ha a baloldal nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és támogatni fogják azokat a javaslatokat, hogy zárják el a gáz- és olajvezetékek csapját, megállapodtak az ukránokkal.

A miniszterelnök világossá tette: nem arról van szó, hogy ne fizetnénk néhány forinttal többet a gázért vagy az olajért, vagy ne vennénk fel még egy pulóvert esténként, de ha szankciók alá veszik az energiaszállítást, akkor Magyarországon nem hidegebb lesz, hanem megáll az ország, be kell zárni a gyárakat, sokan elveszíthetik az állásukat.

Nem kérhetik tőlünk az ukránok, hogy úgy segítsünk rajtuk, hogy közben tönkretesszük magunkat.

Orbán Viktor kiemelte: a szívünk velük van, de Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett és ki kell maradnia a háborúból. A kormányfő úgy gondolja, a tapasztalat és kiszámíthatóság aranyat ér, ők láttak már néhány válságot, 2010 óta mindegyik kormány időszakában komoly erőpróbák voltak: vörös iszap, árvizek, menekültválság, járvány és most háború.

Orbán Viktor kifejtette: mindig támogatta a kezdőket, nem születhet mindenki ezüstkanállal a szájában, ő is kis faluból származik, miért ne jöhetnének hátulról előre emberek, de ma veszélyes időket élünk.

Még két nap van hátra, aztán partraszállás

Orbán Viktor azt javasolja a magyaroknak, ne most kísérletezzenek, próbálkozzanak, hanem hagyatkozzanak a tapasztalatra, a kipróbált képviselőkre.

Arról is beszélt: „ez a háború megülte a tájat”, és eltakarja a népszavazás kérdését, pedig legalább olyan fontos, mint a parlamenti választás. Egy nagyon fontos kérdés, amellyel hosszú időre döntést lehet hozni.

A világnak elment az esze, olyan divatok ütik fel a fejüket, hogy az ember csak néz

– jelentette ki Orbán Viktor.

Elmondta: sose gondolta volna, hogy bele kell írni az Alaptörvénybe, hogy az apa férfi és az anya nő, a házasság férfi és nő között jön létre, de Nyugat-Európában „valahogy elaludtak”. Orbán Viktor szerint ezzel nincs is baj, amíg ez a felnőtteknek okoz kihívást, de van egy vörös vonal, amit nem szabad megengedni, hogy átlépjenek. Nem szabad megengedni, hogy elvegyék a szülők neveléshez való jogát, meg kell védeni a családokat.

Megismételte: „Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket meg hagyják békén.” Hozzátette: „Meg kell állítani a genderőrületet.”

A kormányfő kiemelte: ha mindenki elvégzi a feladatát, megnyerhetik a választást és kimaradhatunk a háborúból.

Megköszönte a támogatást, mert szerinte nehéz körülmények között kellett helytállniuk. „Még két nap van hátra, és aztán partraszállás” – fogalmazott. Orbán Viktor szerint ha nyernek, akkor négy békés, nyugodt és biztonságos évet nyer az ország. „Higgyék el, megéri” – jelentette ki.

Végül hangsúlyozta: mindenkinek el kell vinnie a barátait, a munkatársait, a családtagjait szavazni. Azt mondta: a munkát becsületesen elvégezték, lelkileg felkészültek, már csak fel kell tenni az i-re a pontot. „Védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát” – fogalmazott Orbán Viktor.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok