Index Vakbarát Hírportál

Ilyen mandátummegoszlást jeleztek a közvélemény-kutatók

2022. április 2., szombat 14:25 | aznap frissítve

A kis pártok parlamentbe jutását a mandátumbecslések alapján csupán egy kutatócég valószínűsíti. Egy másik mérés szerint a német nemzetiség egy képviselői helyet szerezhet.

Több közvélemény-kutató cég, illetve szervezet is elkészítette mandátumbecslését az április 3-i választás előtt.

A pártok támogatottságát a közvélemény-kutatók az országos listák alapján mérik, átfogó egyéni választókerületi adatok híján azonban csak három intézet vállalkozott mandátumbecslésre. Mellettük azonban a Választási földrajz és a Taktikai szavazás becslését is megmutatjuk, illetve azt is, hogy mit kalkulált az Alapjogokért Központ.

Az Infostart összefoglalójából kiderül, hogy

A Nézőpont Intézet előrejelezése szerint az egyéni választókerületekben 73 fideszes és 33 ellenzéki mandátum születhet. Ez alapján azt feltételezik, hogy a parlamenti patkóban 119–79 arányú Fidesz–KDNP-többség lesz. A Nézőpont úgy számol, hogy egy mandátumot várhatóan a német nemzetiségi jelölt is kap majd.

A Társadalomkutató március végi kutatása a Fidesz–KDNP-nek 123, az ellenzéki összefogásnak 69, a Mi Hazánknak 6 mandátumot valószínűsít, és a számításai szerint egy német nemzetiségi képviselő is bejut a parlamentbe. Mérésük szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt épp a választási küszöb alatt áll 4 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk Mozgalom jelenleg 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A Medián HVG-n közzétett, nagy hullámokat vető mandátumbecslése mutatta ki a legnagyobb különbséget. Eszerint a Fidesz–KDNP-nek 128 képviselője lehet az új parlamentben, az ellenzéknek pedig 71.  Felmérésük szerint a DK lehet a legnagyobb ellenzéki párt 20 képviselővel.

A taktikaiszavazas.hu az ország 106 egyéni választókerületében 69 fideszes és összesen 37 ellenzéki mandátumot valószínűsít. Oldalukon az egyes választókerületek becsült arányai is nyomon követhetők.

A Választási Földrajz szakértői saját választási térképükön 36 biztos ellenzéki, 30 billegő és 40 biztos kormánypárti kerületet azonosítottak.

Az Alapjogokért Központ vezetőjének, Szántó Miklósnak a kalkulációja szerint 110 és 120 közötti mandátumra számíthat a Fidesz.

A bizonytalanok már dönthettek

Az IDEA Intézet 2022. március 22. és március 28. között készített reprezentatív adatfelvétele azt mutatta, hogy folytatódott a két nagy politikai tömb éles versenye. Az intézet 2022. március 28-án záródó adatfelvételét követően további felmérést nem folytatott, ezért a mozgósítás hatását, illetve további esetleges változásokat már nem vizsgálhatta – olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Hozzáteszik, a választáson aktívnak tekinthető, de listapreferenciájukat titkolók vagy azzal kapcsolatban bizonytalanok aránya – 70 százalék körüli részvétel esetén – 400-450 ezer fő lehet. Ezek azonban nem alkotnak egységes tömböt, és mindkét oldalnak vannak benne tartalékai.

A fenti számok alapján feltételezik, hogy a hétfő délelőtt záródó kutatás óta a bizonytalanok és a titkolózók egy része döntött már abban a kérdésben, hogy kire szavaz.

Itt olvashatja az Index választási mellékletét friss adatokkal, hírekkel, interaktív térképpel kiegészítve. Vasárnap pedig kövesse velünk percről percre az eredményeket!

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok