Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor döntött, nagy előnyhöz jutnak az önkéntes katonák

2022. április 6., szerda 08:20

A Magyar Közlöny kedd este megjelent számában közzétettek egy rendeletet, amelyben előírták azt, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak azok, akik katonai szolgálatot végeznek.

A most kiadott kormányrendelettel a korábbi, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet módosítja. A változtatás szerint több esetben is pluszpontot kaphatnak azok, akik önkéntes tartalékosként katonai szolgálatot teljesítenek:

E rendelet 2022 szeptemberében lép életbe, egy hasonló szabályozás viszont már az idei felvételi eljárásra is vonatkozik. Az Edulineviszont ezzel összefüggésben  arra hívja fel a figyelmet, hogy az új szabályozás a mostanihoz képest egy fontos változtatást tartalmaz:

a katonai szolgálat segítségével már bekerülhetnek az egyetemekre azok is, akik anélkül nem érik el a 280 pontos minimum bekerülési ponthatárt.

Az idén még érvényes szabályozás szerint a 280 pontos határt még kizárólag a tanulmányi és az érettségi pontok, az emelt szintű érettségiért, a nyelvvizsgáért és az OKJ-s végzettségért járó többletpontok beszámításával együtt kell elérni.  A más jogcímen járó többletpontok ~ így a katonai szolgálat is – már csak abba számítanak bele, hogy az adott szakhoz megszabott felvételi ponthatárt eléri-e az illető.  

Az új rendelet által viszont már a katonai szolgálat többletpontjai is beszámíthatóak lesznek a küszöb eléréséhez,

vagyis gyengébb tanulmányi teljesítménnyel lehet majd bekerülni az egyetemekre. 

A felvételi eljárásban a tanulmányi, érettségi vizsgai eredmények mellé a különböző jogcímeken összesen 100 többletpont kapható. Egy emelt szintű érettségi elvégzéséért például 50 pontot, középfokú (B2-es) nyelvvizsgáért például 28, egy felsőfokúért (C1) pedig 40 pontot adnak. 

(Borítókép: Tisztelegnek az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred megalakulása és zászlóadományozó ünnepségén a székesfehérvári Városház téren 2018. október 13-án.  Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok