Index Vakbarát Hírportál

Tölgyessy Péter a Fideszről: Ez az a párt, amely érti ezt az országot

2022. április 7., csütörtök 15:11

A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni, a kormány a háborúra ugyanakkor jól reagált, miközben az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy konkrét esetben „hallatlanul antidemokratikus” dolgot tett – többek között erről beszélt a Partizán műsorában Tölgyessy Péter jogász, politológus.

Pár nappal a választások után interjút adott a Partizánnak Tölgyessy Péter. A politológust először arról kérdezték, hogy a háború mekkora szerepet játszhatott a Fidesz győzelmében. Tölgyessy Péter szerint bár a kormánynak alapvetően nem a gyors reagálás az erőssége, most mégis jól kezelte az új helyzetet.

A Fidesz egy egyközpontú rendszer, aminek óriási veszélye, hogy nehezen mozdul, de egyelőre ez az a párt, amely érti ezt az országot, és nagyon innovatívan reagál

– mondta a jogász, aki abban is látja a Fidesz sikerét, hogy míg Orbán Viktor korábban legfőképpen a mezővárosi, kistelepülésen élő lakosságot értette, addig mostanra „a következő lépcső felé is elment”, és elkezdte meghódítani a városi és nagyvárosi alsó középréteget is.

A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a globalizált elit emiatt a Fidesz-szavazókat rendszeresen lenézi, „rögtön azt mondják, hogy ezeknek foguk sincs”, ami álláspontja szerint már csak azért is furcsa, mert az ellenzék folyton azt hangsúlyozza, hogy a kisemberek oldalán van, miközben pont a kisemberek nem hajlandók rá szavazni.

A politológus beszélt a közvélemény-kutatásokról is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar közélet annyira átpolitizálódott, és annyira polgárháborús lett a helyzet mindkét oldalról, hogy az elemzéseket készítő cégek elkezdtek ide-oda menni.

Felidézte, hogy a mandátumok tekintetében a Medián mérése állt az eredményhez a legközelebb, ők már a választások előtt pár nappal magabiztos Fidesz-győzelmet jósoltak.

És mi történt velük? Rögtön lelőtték, rögtön fideszesnek nevezték, pedig nem csinált mást, mint tette a dolgát

– emelte ki a Partizán műsorában Tölgyessy Péter, aki szerint hallatlanul antidemokratikus megjegyzés volt, amit Márk-Zay Péter csinált.

(Borítókép: Tölgyessy Péter. Fotó:  Huszti István / Index)

Rovatok