Az Alkotmánybíróság elutasította annak a volt mentőápolónak a panaszát, aki nem vette fel a koronavírus elleni oltást, ezért munkáltatója tavaly októberben felmondott neki. A mentős a veszélyhelyzetben hozott kormányrendelet miatt elesett a végkielégítéstől, noha arra az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján jogosult lett volna. Az alkotmánybírák arra való hivatkozással, hogy a végkielégítés nem alapjog, emellett a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg, elutasította az indítványt.
Az indítványozó volt mentőápoló 2014 óta dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. Amikor tavaly augusztusban hatályba lépett a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló kormányrendelet, úgy döntött, nem veszi fel a kötelezően előírt védőoltást, mivel szerinte a jogalkotó elmulasztotta a szükséges körültekintést, és a védettség megfelelő szintjének meghatározása helyett csupán a felvett oltások száma alapján tételezte a megfelelő védettség meglétét.
Mint ismeretes, a kormányrendelet kimondja, hogy
nem hozható létre jogviszony azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik nem oltatják be magukat.
A támadott szabályozás szerint a foglalkoztatott jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni, ha az oltás felvételét a felszólítástól számított tizenöt napon belül nem tudja igazolni, vagy nem mutat be orvosi szakvéleményt, amely igazolja, hogy nem veheti fel a vakcinát.
Az oltás felvételére biztosított határidő letelte után a mentőápoló jogviszonyát munkáltatója tavaly októberben felmondta. A mentős a veszélyhelyzetben hozott szabályozás miatt ráadásul elesett attól a kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítéstől is, amelyre az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 13. §-a alapján egyébként jogosult lett volna.
A volt mentőápoló az Alkotmánybírósághoz eljuttatott alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a végkielégítés elvonásával sérült az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joga. Álláspontja szerint
A KORÁBBAN ELVÉGZETT MUNKÁN ALAPULÓ VÁROMÁNYÁNAK ELŐRE NEM LÁTHATÓ ELVONÁSA – A KÖTELEZŐ FELMONDÁSON TÚLMENŐEN – ARÁNYTALAN JOGKORLÁTOZÁS,
ami a cél elérésére eleve alkalmatlan és így szükségtelen.
Az Alkotmánybíróság 1. számú öttagú tanácsa (az ügy előadó alkotmánybírója Juhász Miklós) nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. Az alkotmánybírák korábbi gyakorlatuknak megfelelően kifejtették,
mivel a végkielégítéshez való jog […] nem az Alaptörvény által biztosított alapjog, ekként a közszolgálati vagy más jogviszonyokat […] szabályozó törvényeken alapul, ezért a jogalkotót a végkielégítésben való részesítésre irányuló döntése esetén annak feltételei meghatározása során széles körű mérlegelési jog illeti meg, és alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg.
Továbbá arra a következtetésre jutottak, hogy miután a végkielégítés a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai alapján érvényesíthető követelés, nem közjogi váromány, nem hozható kapcsolatba az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasították.
(Borítókép: Egy mentőautó áll az V. kerületi Markó utca 22. és a Bihari János utca kereszteződésénél, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága előtt. Fotó: Faludi Imre / MTVA / MTI)