Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal Merenyénél fogták ki az aranyhalat

2022. április 9., szombat 10:00

A szerencsés horgász, Volf Tamás Veszprém megyéből érkezett Merenyére egyhetes horgászversenyre, amikor horgára akadt a különleges színéről híres koi ponty. Az állat 19 éve van jelen a 120 hektáros baranyai tóban a horgászok örömére.

Több mint tíz éve járunk vissza ide, de még egyszer sem akadt a horgomra ez a hal

– mondta büszkén Volf Tamás a Pécs Aktuálnak, hozzátéve: egy szeder-kagyló ízesítésű, „Ariel” fantázianévre hallgató bojlival cserkészte be a 12,4 kilogrammos pontyot. Természetesen a népmeséből ismert kívánság sem maradhatott el: a versenyző két kérést is súgott a halnak.

A nagy területű tavat egyébként 1992 óta nem halászták le, ezért óriási halállománnyal rendelkezik – emelte ki Regős György, a tó üzemeltetője.

Több mint húszéves pontyunk is van, ami 45 kilogrammos. Már nevet is adtak neki a horgászok, ez a híres Púposka

– büszkélkedett az üzemeltető.

A merenyei tóra az ország minden tájáról érkeznek, hogy pontyot, harcsát, süllőt, csukát, kárászt és dévérkeszeget fogjanak, amit a legtöbben vissza is engednek.

A napokban számolt be róla az Index, hogy a Hévízi-tónál kifogtak egy aranyhalat. Mielőtt visszaengedték a vízbe, hármat kívánt tőle a szerencsés horgász.

Rovatok