Index Vakbarát Hírportál

Szörnyethalt a 21-es főúton egy fiatal salgótarjáni vállalkozó

2022. április 9., szombat 20:26

Halálos baleset történt a 21-es főúton, Zagyvaszántó közelében.

Mezeiné Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a 21-es főút 16-os kilométerénél, Zagyvaszántó és Jobbágyi között egy személyautó eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról, és felborult, a járműben egyedül utazó sofőr a helyszínen meghalt – olvasható a rendőrség honlapján.

A hatóság később azt a tájékoztatást adta, hogy a rendőrök a félpályás útlezárás mellett végzett helyszínelést befejezték, így a forgalom ismét zavartalanul halad. A baleset további körülményeit a Hatvani Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Balesetinfo úgy tudja, hogy a luxus-Porschét egy 22 éves salgótarjáni vállalkozó vezette. A legnagyobb közösségi médiát ellepték a részvétnyilvánító bejegyzések; a portál arról is ír, hogy a baleset helyszínén megjelent Győzike is, aki közösségi oldalán is megosztotta a gyászhírt, búszúzva barátjától.

Szomorú szombat ez a mai nap. Szomorú, mert a kedves barátaink elvesztették egyetlen gyermeküket! Apaként elgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni. 22! Sajnos Neked csak ennyi adatott, Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan

– írta Gáspár Győző a Facebook-oldalán.

Rovatok