Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik képviselője már tavaly nyáron arról írt, hogy ebből baj lesz

2022. április 11., hétfő 11:14

Balczó Zoltán, a Jobbik korábbi EP-képviselője, a 2018–2022-es ciklus országgyűlési képviselője szerint a szavazatvesztésben nagy szerepe volt a párt előválasztási taktikájának.

Balczó Zoltán A Rubicon átlépése című írásában kifejtette, hogy a Jobbik visszaesése a 2018-as, 20 százalékos eredményt hozó választás után indult meg, aminek mélypontja a 2019-es EP-választás 6,34 százaléka volt. Bár a párt ezután Jakab Péter vezetésével megerősödött, de a 2018-as szint közelébe nem került.

A most vélhetően reálisan megállapított nagyarányú szavazatvesztésben meggyőződésem szerint a közös listára kényszerülés mellett nagy szerepe volt a Jobbik előválasztási taktikájának, paktumkötésének

– fogalmazott Balczó Zoltán, hozzátéve: ezt nem csak utólag látja így, az erre vonatkozó elemzését az előválasztást megelőzően, 2021 júniusában elküldte a Jobbik Országos Elnökségének, de figyelmeztetése süket fülekre talált.

A politikus, aki a most véget ért ciklusban még a párt parlamenti képviselője volt, de az összefogás közös választási listáján nem szerepelt, közzétette akkori levelét. Ebben többek között az áll, hogy a politikai pártok működésük során változnak, ahogy változik a társadalmi-politikai környezet, a megoldandó feladatok és programok is.

Az viszont elvárható, hogy megmaradjon a választott és vállalt ideológia magja, valamint a legkeményebb politikai küzdelemben is legyen erkölcsi mérce. A Jobbik tizenhét éves működése során meghatározó pártok szűntek meg, újak keletkeztek, közel álló pártból ellenfél, sőt ellenség lett, ellenfélből szövetséges. Megalakulásunkkor az ellenfél a kormányon lévő balliberális pártok, az MSZP és az SZDSZ voltak, az ideológiailag közelebb álló pedig az ellenzékben lévő Fidesz volt. Ma az orbáni diktatórikus rendszer leváltása a célunk, és ennek érdekében együttműködünk egykori ellenfeleinkkel.

Balczó Zoltán ezt szükségesnek és elkerülhetetlennek nevezi, de a kérdés az, hogy „ennek a szövetséggé vált együttműködésnek meg kell-e húznunk a határait”, aminek szintjét döntően a Fidesz választási törvénymódosításai jelölték ki.

A képviselő az előválasztást indokolt és demokratikus lépésnek tartja, úgy gondolta, hogy a Jobbiknak három lehetősége lesz: ahol a jobbikosnak van esélye, ott őt indítják, ahol nincs ilyen jelöltjük, de más pártnak van olyan aspiránsa, aki méltó a Jobbik támogatására, így tesznek. Az összes többi helyen a választókra bízta volna a döntést.

Az előzőekben leírtakhoz képest bejött egy negyedik opció: a Jobbik támogatására egyértelműen méltatlan jelöltek mellé állás. Az általunk támogatottak összetételét látva pedig nyilvánvalóvá vált egy Jobbik–DK-paktum megkötése. A számos méltatlan jelölt közül most csak egyet emelek ki, aki a legnagyobb megütközést keltette: Tóth Csaba. Az, hogy az MSZP-ben hogyan működött, milyen eszközöket használt, legyen az ő belső ügyük. A védhetetlen korrupciós ügyei, és szinte maffiózó magatartása, amit annak idején többek között Karácsony Gergely leplezett le, méltatlanná teszik a Jobbik támogatására – és ez mégis megtörtént.

Balczó Zoltán akkori levelében arról is írt, hogy Gyurcsány Ferencnek is meg kell adniuk a változás lehetőségét, de felteszi a kérdést, hogy a 2010 előtti világnak „ki a ma is aktív politikusok közül a szimbóluma? Tóth Bertalan vagy Gyurcsány Ferenc? Úgy akarunk egy remélt győzelem után Gyurcsány Ferenc és pártja ellensúlya lenni, hogy a mostani együttműködéssel egyben a DK erős parlamenti jelenlétét segítjük elő? Most azért a legfőbb szövetségesünk, hogy majd a legerősebb ellenpontjuk lehessünk?”.

Az akkor még aktív jobbikos parlamenti képviselő leszögezte: „Ez a DK-val önként vállalt előválasztási szövetségünk számomra a Rubicon átlépését jelenti.” Azzal kapcsolatban is erős kétségei voltak, hogy így tudnak-e azon az úton haladni, amit az elvi nyilatkozatukban saját maguk számára kijelöltek.

Balczó Zoltán már jóval a választások előtt rámutatott: a Jobbik ezzel a maradék jobboldali bázisát erodálja, amivel az összellenzéki szavazatokat és a kormányváltás esélyét is csökkenti.

Az eredmény ismert. A paktumnak a Jobbik számára pozitív eredménye nem lett, egyetlen egyéni képviselői helyet sem szereztünk, a DK ugyanakkor jelentős mandátumkülönbséggel lett a parlament legerősebb ellenzéki pártja. A mostani kérdés, amire szerintem nekünk választ kell találnunk: hogyan lehet visszafelé átlépni – az időközben nagyra duzzadt – Rubiconon.

– vonja le a következtetést a politikus.

Korábbi cikkünkben részletesen is foglalkoztunk a Jobbik 2018-as táborának 2022-es mozgásával.

(Borítókép: Balczó Zoltán 2022. február 22-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok