Index Vakbarát Hírportál

Végrehajtandó börtönre ítélték első fokon a filmforgatásokon megvesztegetett köztereseket

2022. április 12., kedd 13:59

Első fokon végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a bíróság a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket. Az ítélet nem jogerős – tájékoztatta az MTI-t a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közölte: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség több mint húsz korrupciós bűncselekmény, valamint többrendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyben, a bírósági eljárásban történt egyesítést követően, összesen 13 vádlott szerepelt. A vádlottak között két közterület-felügyelő is volt, aki „jogtalan előnyért cserébe széles körben” szegte meg hivatali kötelességét.

A korrupciós bűncselekmények többsége túlnyomórészt filmforgatások helyszínéhez kapcsolódtak.

A vád szerint a vesztegető vádlottak egyike 2018-ban, egy szervizcég ügyvezetőjeként, filmforgatásokhoz szerzett közterület-használati engedélyeket.

A filmforgatásokon azonban többször előfordult, hogy a tényleges forgatás, parkolás, területfoglalás nem vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken történt, azonban idő hiányában újabb engedély beszerzésére ilyenkor már nem volt mód – írta a főügyész.

A két közterület-felügyelő emellett vendéglátó egységeknek, rendezvényszervezőnek, reklámcég projektvezetőjének, dohánybolt tulajdonosának és egy építési vállalkozónak is biztosított engedély nélküli közterület-használatot.

A nyomozó ügyészség indítványa alapján a két közterület-felügyelőt a bíróság 5 év, illetve 4 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 1-1 millió forint pénzbüntetésére ítélte, és mindkettőjüket véglegesen eltiltotta a közterület-felügyelői tevékenységtől.

A filmforgatásokkal érintett cégvezetővel szemben a bíróság 2 év börtönbüntetést szabott ki. A többi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélte a bíróság, az egyik vádlottat pedig – szintén ügyészi indítványra – felmentette.

Rovatok