Index Vakbarát Hírportál

Cser-Palkovics András elárulta, mivel játszott a kezükre az ellenzék

2022. április 13., szerda 11:05

Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint az ellenzék egy kicsit már azzal a kezükre játszott, hogy nem feltétlenül a legesélyesebb jelöltek nyerték az előválasztást.

Székesfehérváron Vargha Tamás és Törő Gábor, a két helyi fideszes jelölt megnyerte a maga körzetét, így hamarosan beülhetnek a várhatóan májusban megalakuló parlamentbe. A helyi választási győzelem apropóján adott hosszú interjút Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András az Azonnalinak.

A kampány hangulatát, amikor személyesen találkoztak a választópolgárokkal, Cser-Palkovics András kollégáival sokkal pozitívabbnak élte meg, mint a négy évvel ezelőttit. Azzal kapcsolatban azonban máig hiányérzete van, hogy a politikai ellenfelek megadják-e egymásnak a kellő tiszteletet.

A klasszikus Fidesz-fellegvérként számontartott Székesfehérvár polgármestere úgy látja, az ellenzék egy kicsit már azzal a kezükre játszott, hogy eleve már az előválasztáson nem feltétlenül a legesélyesebb jelöltek nyertek, például náluk helyben.

Én azt hittem, az előválasztás arról szól, hogy a baloldali érzelmű székesfehérváriak maguk dönthessék el, kit szeretnének indítani a parlamenti választáson. Ehhez képest a Momentum fiatal jelöltje a médiából tudta meg, hogy a pártközpontokban eldöntötték a visszaléptetését. A másik indulóval szemben pedig olyan támadásokat indítottak, hogy én magam is csodálkoztam. Ezek a politikusok elvileg együtt szeretnének irányítani egy várost, sőt egy országot

– fogalmazta meg észrevételeit a Fidesz kampányzárójának helyt adó Székesfehérvár polgármestere, aki szerint akik ennyire nem tudnak együttműködni, róluk joggal gondolták a választópolgárok, hogy nem alkalmasak az ország vezetésére, különösen egy olyan korban, mikor hatalmas kihívások előtt állunk.

Cser-Palkovics Andrásnak az sem tetszik, hogy a 2019-es őszi önkormányzati választások óta a helyi politika a kelleténél jobban bekerült az országos pártküzdelmekbe, és túlságosan a budapesti pártközpontok akarják meghatározni, hogy a lokális közbeszéd hogyan alakuljon. Ebben pedig szerinte mindkét oldalnak megvan a maga felelőssége.

Összességében kérném a magyar politikai elitet, hogy hagyja a helyi politikát egészségesen működni, a lokális ügyeket megoldani

– fogalmazta meg üzenetét Cser-Palkovics András, aki azt is hangsúlyozta:

…hiszek abban, hogy úgy lehet javítani az önkormányzati, sőt akár az országos politika színvonalán, hogy egyszerűen, nyíltan, kétirányúan kell kommunikálniuk az érintetteknek. Ha kritizálni kell, kritizáljanak, de ha elismerni kell valamit, ismerjék el, hogy pozitívum is történt. Talán naivnak tűnök, de én még mindig hiszek ebben.

Székesfehérvár polgármestere is úgy véli, hogy a választás jogszerű és tisztességes volt, ugyanakkor Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata újságírója után ő is azt állítja, hogy a közmédia kiegyensúlyozottságán érdemes változtatni. Ugyanakkor kizárólag a közmédiára fogni az ellenzék közel egymilliós szavazatvesztését erős túlzás.

Cser-Palkovics András szerint kiemelt kormányzati feladat lesz az önkormányzatok tekintetében például a digitalizáció és a környezetvédelem. Az építési hatósági eljárásokat szintén visszaadná az önkormányzatoknak, amelyek összességében képesek lennének a jelenleginél több feladatot ellátni.

A vízközművek kérdése szintén felmerül, itt a legfontosabb, hogy közösségi tulajdonban legyenek a közszolgáltatók. Arról kell tárgyalni, hogy állami vagy önkormányzati kézben legyenek az ágazati cégek, a mai energiabizonytalansági helyzetben különösen. Akármit választunk, fontos lenne egy kiszámítható jövőkép a finanszírozásban

– jelentette ki az interjúban a székesfehérvári polgármester, aki arra is kitért, hogy szerinte már most alulfinanszírozás jelentkezik a rendszerben, és ha nem lesz érdemi változás a jövőben, ez egyre több önkormányzat működésében fog problémákat okozni. 

Cser-Palkovics Andrásnak arról azonban nincs információja, hogy a kormány egyelőre hozzányúlna az önkormányzati törvényhez.

(Borítókép: Cser-Palkovics András 2021. augusztus 8-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok