Index Vakbarát Hírportál

Sáros eső eshet, jön a szaharai por

2022. április 13., szerda 19:01

A szerdai túlnyomóan derült idő után csütörtökön is sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt főleg nyugaton, illetve északon helyenként, a délutáni és esti óráktól pedig északnyugat felől jelenik meg fátyolfelhőzet, amely éjjel vastagszik is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Csapadék nem várható, napközben azonban – elsősorban az Észak-Dunántúlon – többfelé megélénkül, Sopron környékén pedig meg is erősödhet a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet csütörtökre virradóra általában mínusz 2 és 6 fok között alakul majd, a fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Érkezik a szaharai por

Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat – tájékoztatta az MTI-t az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szervezet közösségi oldalára feltöltött bejegyzés szerint a mostani nem lesz annyira tömény, mint legutóbb, de pénteken a záporok után lehetnek nyomai a tereptárgyakon és az autókon.

A szaharai por teljesen átlagos jelenség, és a mostani fejlett rendszerekkel már nagyon pontosan tudják előrejelezni – tették hozzá.

Rovatok