Index Vakbarát Hírportál

Átlagosan 2,7 millió forint fegyverpénzt kaptak a rendőrök, de van, akinek semmi sem jutott

2022. április 13., szerda 05:44

Februárban összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt. A szakszervezetek szerint jelentős feszültséget okozott, hogy a mintegy 50 ezres összlétszámból nagyjából 13-14 ezren semmit sem kaptak. A belügyi és rendvédelmi érdekképviselők várhatóan azt próbálják majd elérni az újonnan felálló kormánynál, hogy a jövőben a katonákéhoz hasonlóan számítsák a rendőrök bérét, növeljék a lakhatási támogatásokat, valamint hogy biztosítsanak nyugdíjkedvezményeket.

Másfél hónappal a választás előtt, február 15-ig kellett elutalni a rendvédelmi dolgozók hivatásos állományának járó, hathavi bérnek megfelelő juttatást, a folyósított összegek átlagos nagysága 2,7 millió forint volt − írta meg az Országos Rendőr-főkapitányság közlése alapján az rtl.hu.

A hivatásos állományon belül sem kapott azonban mindenki ekkora összeget, egy átlagos tiszthelyettes ugyanis nagyjából bruttó 350 ezer forintot, azaz nagyjából nettó 230-250 ezer forintot keres – mondta el a portálnak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke. A kezdő rendőrjárőrök viszont még ennél is kevesebbet visznek haza, esetükben a fizetés a nettó 200 ezer forintot sem éri el, azaz hathavi juttatásként nagyjából egymillió forintot kaptak.

A felsővezetők ugyanakkor sokkal magasabb összeghez jutottak, egy két évvel korábbi törvénymódosítás következtében ugyanis 1,3-1,9 millió forintos bér jár nekik, így a központi szervek vezetői esetében akár 9 millió forint is lehetett fejenként a fegyverpénz összege.

Bérfeszültségeket okozott a fegyverpénz

Óriási feszültséget okozott ugyanakkor, hogy a juttatás csak a hivatásos állomány tagjainak jár, a rendvédelmi igazgatási alkalmazottaknak (RIASZ) és a rendőrségi munkavállalóknak nem – mondta Bárdos Judit. Az ORFK által küldött adatok szerint ennek alapján a rendőrségen belül 13-14 ezren semmit sem kaptak, a mintegy 50 ezer fős teljes létszámból ugyanis csak valamivel több mint 36 ezren tagjai a hivatalos állománynak. 

Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője szerint ráadásul a RIASZ-os dolgozók gyakran ugyanazt a munkát végzik, mint a hivatásosok, sőt nemegyszer ugyanabban az irodában ülve teszik ezt. Emiatt az is előfordult, hogy egy pénzügyön dolgozó RIASZ-os alkalmazott úgy bérszámfejtett egy mellette ülőnek fegyverpénzt, hogy közben tudta, ő egy forintot sem fog kapni.

A rendőrök szerint a fegyverpénz nem helyettesíti a fizetésemelést

Az érdekvédők a régi-új kormánynál megpróbálják elérni a több éve hangoztatott követeléseiket, Powell Pál ezek közül a következőket emelte ki:

A portálnak megküldött adatokból az látszik, hogy szinte folyamatosan apad a rendőrségi létszám. Tavaly júniusban ugyanis 51 228-an dolgoztak összesen a rendőrségnél, idén márciusban viszont már csak 50 342-en.

Június 1-ig egyébként a veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt csak közös megegyezéssel lehet távozni az állományból, azaz a munkaadónak is bele kell egyezni a leszerelésbe.

Rovatok