Hollókő – a valóban kuriózumnak számító Ófalu – 1987 óta világörökségi helyszín. Húsvétkor felfoghatatlan számban özönlenek a turisták a nógrádi településre – nem csak a magyarok –, ám a tényleg feledhetetlen és egyedülálló ünnepi forgatag mellékszálaként kínos meglepetések is fogadják a látogatót. Helyszíni riport Nógrádból.
Hatvannál – elhagyva az M3-as autópályát – Salgótarján felé felkanyarodunk a 21-es útra, majd jó huszonöt kilométert haladva újabb balkanyar, aztán Felsőtold után egy éles szögű útelágazás, amely fölött egy jókora fekete holló szobra magasodik. Helyben vagyunk, ne előremenjünk, mert akkor Felsőtoldra jutunk, hanem balra, és máris megérkeztünk Hollókőre.
Ahogy kitárulkozik előttünk a lélegzetelállító szépségű panoráma, bal kéz felől, a lankás dombtetőn legalább ezer, ha nem több leparkolt autót pillantok meg. Belém hasít a felismerés: itt bizony iszonyatos tömeggel kell számolnom, amire persze azért számítottam, hiszen megszakítás nélküli gépkocsikaraván részeként haladtunk Hollókő felé, és velünk szembe legalább annyian autóztak.
No de ez a tömeg mégiscsak mellbevágó.
Odabent a faluban lépten-nyomon rendőrök és polgárőrök, készségesen terelnek a domboldali parkoló felé. Itt ér a második meglepetés, de ez legalább kellemes: nem kell fizetni a parkolásért, pedig fel voltam készülve a legalább ezerforintos óradíjra.
Kiszállunk, és elindulunk a falu központja felé, a csinos rendőr kisasszony udvariasan útba igazít, és máris ott vagyunk az Ófalu bejáratánál. Gyanútlanul araszolunk a feldíszített kapu felé, amikor a tekintetem a kis házikó falára ragasztott hirdetményre téved.
Húsvét vasárnapján és hétfőjén 5000 forint a belépés Hollókőre – nyugdíjasoknak és diákoknak „csak” 4000… –, és ha nem vigyázunk, ezért a pénzért még nyakon is öntenek egy vödör vízzel a főutcán incselkedő legények…
Sokadmagunkkal elfojtott káromkodást mormolva visszafordulunk, és elindulunk a vár felé.
Nem túl megerőltető, enyhe kaptatóval nehezített séta után elénk tárul a szlovák határig, sőt még azon túl is terjedő kilátás. Tényleg káprázatos, az már kevésbé, hogy messziről láthatóan munkálatok folynak a várban (illetve nem folynak…), fel van állványozva az erősség, hatalmas sárga cső éktelenkedik a fal mellett, azon eresztik le a sittet a földig. A vár zárva, aki azért jött Hollókőre, hogy megnézze az épületet, az jobb, ha azonnal visszafordul.
Én viszont leereszkedek a várkapuhoz, azon egy jókora tábla hirdeti: „Hollókő vár felújítása”. Építtető Hollókő község önkormányzata, a támogatás összege 484 374 929 forint (nettó), a kivitelezés várható időtartama egy év, 2020. 12. 14-től 2021. 12. 14-ig.
Amikor legutóbb rápillantottam a naptárra, már 2022. április 17-ét írtunk…
Közben szóba elegyedek egy középkorú hölggyel, szomorú arccal panaszolja, hogy négytagú családjával Debrecenből utazott kétszáz kilométert, hogy megnézze a világörökségi látványosságot, de a vár tatarozás alatt, annyi pénze meg nincs, hogy kifizesse az összesen húszezer forintot az Ófalu megtekintésére. Így aztán be kell érnie egy pillantással a várfalakra…
Na mindegy, kissé csalódottan megindulunk a falu felé, nem azon az úton, amelyiken a várhoz kaptattunk, hanem egy másikon, az erdőn keresztül, nagyjából úgy saccolom, Hollókő túlsó végéhez érünk majd. Helyes a tájolásom, egyik pillanatról a másikra bent vagyunk a vásári forgatagban. Bódé bódé hátán, emitt székelyföldi kürtőskalácsot árulnak (darabja 1500 forint), de az árus budapesti, csak a recept parajdi. A rétes 600 forintba kerül, a túrós lepény 500-ba (nekem ízlik, a feleségemnek már kevésbé), ezek az árak eltörpülnek a Vörösmarty tér karácsonyi vásárján tapasztalhatók mellett, de azért nem is alacsonyak. Velünk szemben népes kínai csoport tagjai fotózgatnak, amott indiai (!) turisták, angol és német, sőt spanyol szó is hallatszik a forgatagban, Hollókő híre már rég túllépett az ország határain.
Jobb kéz felől szabadtéri kovácsműhelyben csattog a kalapács, bőrkötényes mester kalapálja a vörösen izzó patkókat. Szerencsepatkók ezek, darabjuk 2000 forint, kérésre külön felár nélkül beleüti a kovács a kért nevet. Csináltatok egyet Andris fiamnak, a kovács – bizonyos Payer Gyula – elárulja, Nyíregyházáról érkezett, lovakat nem patkol – az külön szakma –, csak szerencsepatkókat készít.
Közben egyfolytában azon gondolkodom, mikor érünk már a fizetőkapuhoz, mert ez még nyilván nem az Ófalu.
Pedig az. Elérjük ugyanis a kaput, csak éppen hátulról, és akkor döbbenünk rá, hogy
tudtunkon kívül, a hátsó bejáraton keresztül betévedtünk Hollókő főutcájára. Ingyen és bérmentve.
Balra, a nagyszínpadon már hangolnak a Muzsikás együttes zenészei – a teljes igazsághoz tartozik, hogy az 5000 forintos falubelépő fejében az ember a rendezvényeket és a Babamúzeumot is megtekintheti –, mi még téblábolunk egy kicsit, majd büszkén kisétálunk a fizetőkapun. Minket aztán nem tudtak bepalizni!
Odakint haragos emberek mormognak egy-két szitokszót a fogaik között, az egyik férfit félrevonom, és elárulom neki a titkot: ha felgyalogolnak a várig, és onnan, hátulról közelítik meg a falut, akkor a kutya sem kéri tőlük az ötezer forintot. Felcsillan a pasas szeme, int a családjának – „Gyertek utánam!” –, majd elindul a kaptatón a vár felé.
Mi meg a nem létező bajszunk alatt mosolyogva elsétálunk az ingyenes parkolóhoz, és a jól végzett munka örömével elhajtunk az M3-as felé.
(Borítókép: Az UNESCO világörökségi listáján 1987 óta szereplő Hollókő-Ófalu védett falurész, előtérben az 1889-ben épült műemlék római katolikus templom. Fotó: Molnár-Baráth László / MTVA / MTI)