Index Vakbarát Hírportál

Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány a Lipótmezőn létrehozandó elit iskolát

2022. április 20., szerda 21:30

Az április 19-én megjelent Magyar Közlönyben publikált kormányrendelet azonnali hatállyal döntött az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén megvalósítandó iskolafejlesztésről.

Mint azt megírtuk, 2020 decemberében Varga Mihály közölte, hogy a kormány döntése értelmében a 41 hektáros területen álló 39 ezer négyzetméteres épületnek hosszú távon oktatási célokat kell szolgálnia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízást kapott, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését.

Semjén Zsolt és Szijjártó Péter kezdeményezte az alapítvány létrehozását, az iskolára nem a köznevelési törvény, hanem saját törvények vonatkoznak majd.

A kormányrendelet szerint az ingatlanon oktatási, köznevelési, kereskedelmi, iroda-, szálláshely-, sport- és közlekedési célú építmények és azok kiszolgálóépítményei helyezhetők el.

A beruházásra többek között az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

A kiemelt beruházási státusz többek között azt is jelenti, hogy az ingatlanfejlesztésről nem kell lefolytatni településképi véleményezési eljárást.

Rovatok