Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor már tárgyal az új kormányról, Alaptörvény-módosítással indíthatnak

2022. április 21., csütörtök 12:48

Az április 3-i országgyűlési választások után először tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely a Kormányinfó elején ismertette a választások utáni közjogi helyzetet: a kormány megbízatása az új Országgyűlés alakuló üléséig, május 2-ig tart. Ezt követően, az új kormány felállásáig ügyvezető kabinet lesz, de politikai értelemben a tegnapi kormányüléssel már véget ért a munkájuk.

A jelenlegi szándék szerint a május 16-i héten választhatja meg az Országgyűlés a miniszterelnököt, ezt követően egy-két nappal alakulhat meg az új kormány. Ennek feltétele, hogy a parlament elfogadja a kormány szerkezetéről szóló törvényt.

Közben Orbán Viktor tárgyalásokat folytat az új kormány megalakításáról. Az is kiderült, hogy Kocsis Máténak kormányzati feladatvállalást ajánlott, de a Fidesz frakcióvezetője jelezte, ha választhat, akkor továbbra is ezt a pozíciót töltené be, így Orbán Viktor erre kérte fel a politikust.

Az új kormánystruktúrával összefüggésben Gulyás Gergely részéről elhangzott, hogy az önálló egészségügyi minisztérium a baloldali kampány része volt, nem lesz külön tárcája a területnek. A miniszter az Index újságírójának kérdésére az oktatási minisztériumról úgy fogalmazott, hogy általában az oktatás és a kultúra szokott együtt lenni, jelenleg bármi elképzelhető, az is, hogy az oktatás kikerül az Emberi Erőforrások Minisztériuma alól.

Az egyik veszélyhelyzet véget ér, de jöhet az új

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a járványügyi veszélyhelyzet május 31-én véget ér.

A kormány viszont az Alaptörvény módosítását kezdeményezi, hogy háború esetén is biztosított legyen a kabinet cselekvőképessége.

A veszélyhelyzet tényállását a humanitárius katasztrófa, valamint a szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével egészítenék ki.

A miniszter a háborúval kapcsolatban leszögezte, Magyarország továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a béke mielőbb helyreálljon, de mérsékelt a befolyásunk. Azt reális forgatókönyvnek nevezte, hogy a háború akár még hónapokig, sőt akár évekig is tartson, ráadásul az orosz csapatmozgásokból az látszik, hogy a jelenleginél is intenzívebb harcok jöhetnek.

A tárcavezető az Index kérdésére elmondta, hogy az orosz fél bizonyos feltételek teljesülése mellett nyitott a budapesti béketárgyalásra, de az ukránok inkább Törökországot választanák helyszínként.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a menekülthelyzet számait ismertette: eddig 625 ezren érkeztek Magyarországra, összesen 17 ezer menedékes kérelmet nyújtottak be, valamint több mint százezer ideiglenes tartózkodási engedélyről is beszámolt. A magyar állam eddig 40 milliárd forintot fordított a menekülthelyzetre.

Később döntenek az árstopokról

A Kormányinfón a fentiek mellett újságírói kérdésre kiderült:

Ha további részletekre kíváncsi, itt találja percről percre közvetítésünket.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok