Index Vakbarát Hírportál

A legkiválóbb tehetséggondozók kapták idén is a Bonis Bona díjakat

2022. április 25., hétfő 15:42

Idén 58 pedagógus és hat önkormányzat részesült a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elnevezésű elismerésben, amelyet Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára adott át hétfőn Budapesten.

A magyar kormány elkötelezett a fiatal tehetségek jövője mellett. Az ő talentumaik Magyarország jövőjének zálogai. Ezért nem is lehet kérdés, hogy nemzetstratégiai jelentőségű a támogatásuk, és olyan környezet biztosítása számukra, amely lehetőséget nyújt képességeik, tehetségük kibontakoztatására

– fogalmazott a családokért felelős államtitkár a Bonis Bona díjak átadásakor hétfőn Budapesten.

A Nemzeti Tehetség Program keretében 2009 óta már több mint 17 ezer projektet támogattak mintegy 27 milliárd forint értékben – ismertette Zsigó Róbert, továbbá kiemelte: máig 1020 szakembert és 36 „Tehetségbarát Önkormányzatot” ismertek el.

Az államtitkár kijelentette:

A mai nap annak az ünnepe, hogy vannak olyan odaadó és lelkes szakemberek, pedagógusok, oktatók és tehetséggondozók Magyarországon, akik életükkel, munkájukkal, szolgálatukkal és hiteles példájukkal járulnak hozzá a rájuk bízottak tehetségének kibontakoztatásához és szellemi-lelki gyarapodásához.

Az eseményen felszólalt Rácz Zsófia, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkára is, aki szerint a mindenki által ünnepelt eredmények egy nagyon hosszú út utolsó lépései. 

Nekünk, fiataloknak a célvonal átszakítása előtt rengeteg akadályon és nehézségen kell túljutnunk, és szükségünk van olyan emberekre, akik végigkísérnek minket ezen a hosszú úton

– fogalmazott a díjazottaknak gratulálva a helyettes államtitkár.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzatoknak a tehetséggondozásban betöltött szerepét hangsúlyozta beszédében, kiemelve: a tehetség kibontakoztatásához a születéskor rendelt útravaló, a támogató környezet és a szorgalom is szükséges.

Idén összesen 52 tehetséggondozó, tehetségfejlesztő, illetve tehetségsegítő szakember kapta meg a Bonis Bona díjat. Mellettük Hegyeshalmi Csaba és dr. Rajkovits Zsuzsanna életműdíjat kapott, dr. Szász Erzsébetnek pedig posztumusz ítélték oda ugyanezt az elismerést.

A tehetséggondozó szervezetek kategóriában a Common Vibe Egyesületet, a Magyar Tehetséggondozó Társaságot és a Táncsics Gimnáziumért Alapítványt díjazták.

Hat települési önkormányzat is elismerésben részesült. Ebben a kategóriában Budapest XXII. kerülete, Maklár, Sármellék, Siklós, Szolnok és Tiszafüred kapta meg a Tehetségbarát Önkomrányzat díjat.

Az egyéni kategóriába bruttó 400 ezer, az életműdíjjal bruttó 1 millió, a szervezetek munkáját elismerő kategóriában szintén 1 millió, a Tehetségbarát Önkormányzatok kategóriában pedig 1,5 millió forintos juttatással is járt a Bonis Bona díj.

(Borítókép:  A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj, valamint a Tehetségbarát Önkormányzat díj kitüntetettjei az átadó gálán a Budapest Music Centerben 2022. április 25-én. Az első sorban Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára (b8) Rácz Zsófia, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkára (b9) és Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára (b11).  Fotó:  Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok