Index Vakbarát Hírportál

Elintézte a Mi Hazánk, hogy idén se vonulhasson az Andrássy úton a Pride

2022. április 25., hétfő 14:58

A parlamentbe végül hat képviselővel bejutó Mi Hazánk Mozgalom ezúttal is gondoskodott arról, hogy ne vonulhasson hagyományos fő helyszínén, a budapesti Andrássy úton a Pride.

A Mi Hazánk Mozgalom álláspontja továbbra is egyértelmű: változatlanul az idén július 23-ára tervezett Pride-felvonulás tiltását szorgalmazzák. Éppen ezért idén is igyekeztek tenni azért, hogy ellehetetlenítsék a hazai antirasszista, egyben feminista szemléletű leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) szervezet hagyományos júliusi rendezvényét.

Ennek érdekében a Mi Hazánk Mozgalom ezúttal is előre lefoglalta a rendőrségnél a helyszíneket, ahol hagyományosan a meleg büszkeséget, valamint az elfogadást hirdető Pride szokott felvonulni Budapesten. Többek között az Andrássy úton.

Idén is sikeres volt a július 23-ára már januárban meghirdetett LMBTQP-propagandafelvonulás tavalyihoz hasonló beelőzése és kiszorítása az Andrássy útról és számos szimbolikus közterületről, miután több helyszínre bejelentést tettünk az első lehetséges pillanatban, szombaton 0 óra 0 perckor, a BRFK pedig elismerte elsőségünket, így más időpontban vagy helyszínen vonulhatnak csak a deviánsok

– írta közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke.

A Mi Hazánk Mozgalom hasonló módszerrel már tavaly is ki tudta szorítani felvonulásainak legszimbolikusabb helyszíneiről, az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út és Deák tér útvonalról a Pride-ot.

(Borítókép:  Résztvevők szivárványszínű zászlóval a 18. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális transznemű és queer [LMBTQ] közösség fesztiváljának felvonulásán az Andrássy úton 2013. július 6-án.  Fotó:  Földi Imre / MTI)

Rovatok