Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma

2022. április 28., csütörtök 06:04

A jogszabály kivezetésével arra számítanak, hogy újabb felmondási hullám indulhat el főleg a szakdolgozók körében.

Az orvosokra vonatkozó felmondási tilalmat először 2020 novemberében vezették be a járványhelyzet miatt Magyarországon, és néhány hónapos szünetet leszámítva azóta is tart. Május 31-én viszont megszűnik ez a korlátozás, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölt az RTL Híradó kérdésére.

Az egészségügyi dolgozók szakszervezete szerint a felmondási tilalom fenntartása már jó ideje indokolatlan volt.

A jogszabály kivezetésével arra számítanak, hogy újabb felmondási hullám indulhat el, főleg a szakdolgozók körében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint az új kormánynak elsők között a szakdolgozók fizetését kellene rendeznie, így elkerülhetőek lennének az újabb felmondások. A szakszervezet számítása szerint húszezren hagyták el a szakmát a koronavírus-járvány időszaka alatt.

Rovatok