Index Vakbarát Hírportál

Döntött a Momentum, leteszik az esküt, aztán lelépnek

2022. április 28., csütörtök 22:00

„A Momentum Elnökségének döntése értelmében a párt frakciója május 2-án leteszi a parlamenti esküt, de bojkottálja az alakuló ülés érdemi részét, az április 3-i választást ugyanis nem ismerjük el tisztességesnek” – olvasható a Momentum csütörtök késő este küldött közleményében.

Mint írják, 1,9 millió változást akaró honfitársuktól azt a felhatalmazást kapták, hogy a parlamentben és a parlamenten kívül is a hangjuk legyenek. Míg az eskütétel az előbbi, az utcára kivonulás az utóbbi célt szolgálja. 

A Momentum kitart azon álláspontja mellett, hogy semmilyen Fidesz által osztott díszpozíciót (parlamenti alelnöki, jegyzői, bizottsági elnöki és alelnöki pozíciók) nem vállalunk a parlamentben. Hiába fenyegetőzik Kövér László azzal, hogy a Momentum elbukhatja ezeket a pozíciókat, mi nem leszünk a Fidesz díszellenzéke. Munkánk legjavát a parlamenten kívül, változást akaró közösségek építésével fogjuk tölteni

– olvasható a közleményben.

Korábban a parlamentbe új pártként bekerülő Momentum frakcióvezetője Fekete-Győr András lesz, aki a hét elején nyílt levelet küldött Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének arról, hogy a Momentum csak bizonyos feltételek teljesülése mellett vesz részt teljes mértékben a parlamenti munkában.

Fekete-Győr András ötpontos követelési listája a következő volt:

  1. A mindenkori kormánypártok a mindenkori ellenzéki pártokkal egyetértésben változtathassák meg a választási törvényeket, illetve az önkormányzatok hatásköréről és választásáról szóló jogszabályokat.
  2. A közmédia élére a parlamenti pártok konszenzussal válasszanak vezetőket, így biztosítva a közmédia valóban független és pártatlan működését.
  3. Az országgyűlési képviselők kapják vissza az állami szervek ellenőrzéséhez szükséges jogosítványaikat.
  4. Kezdődjön meg egy, a választások tisztaságát garantáló, valamint a választási kampány során elkölthető pénzekről szóló új jogszabály közös kidolgozása.
  5. Induljon valódi párbeszéd a kormány és a szakmai érdekképviseletek között, induljanak háromoldalú tárgyalások a sztrájkjogról (kormányoldal, ellenzék, reprezentatív szakszervezetek).

Erre válaszolva Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a momentumos politikus „belegabalyodott a saját lábába, elcselezte magát, nem tud belőle kijönni”, mivel már szeretne abból visszakozni, hogy pártja nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, amit a sajátjai nem engednek. A kormánypárti politikus szerint a momentumos képviselő azon töri a fejét, hogyan lehetne a bizottsági pozíciókat megszerezni, ezért írt levelet, amelyben feltételeket szabott.

Kocsis Máté szerint Fekete-Győr András nem akarja, hogy ezeket a feltételeket elfogadják a kormánypártok, mert a törvényalkotás folyamatát, illetve a momentumos politikus feltételeit figyelembe véve – az érdekképviseleti szervekkel való egyeztetéseket lefolytatva – Fekete-Győr András másfél évig nem lenne parlamenti képviselő.

Alakulnak a parlamenti frakciók

Csütörtökön megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja: a párt társelnöki posztjáról leköszönő Tóth Bertalant választották frakcióvezetőnek, helyettese Gurmai Zita és Harangozó Tamás lesz.

A Mi Hazánk Mozgalom hattagú frakciója szerdán alakult meg az élen Toroczkai László pártelnökkel.

Kedden pedig a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakciója alakult meg: 18 fővel jelenleg ők lesznek az Országgyűlés második legnagyobb frakciója, Simicskó István vezetésével. 

Az LMP országgyűlési képviselőcsoportja hétfői alakuló ülésén frakcióvezetőnek Ungár Pétert, általános frakcióvezető-helyettesnek pedig Csárdi Antalt választotta.

Rovatok