Index Vakbarát Hírportál

Zivataros anyák napja: 14 megyére adtak ki figyelmeztetést

2022. május 1., vasárnap 06:19

Vasárnap nagyobb valószínűséggel alakulnak ki zivatarok, elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati felén.

Vasárnap főleg a Dunántúlon lesz erőteljesebb a felhőképződés, így ott rövidebb, másutt viszont hosszabb időre is kisüt a nap. Elszórt jelleggel várható zápor, zivatar, erre legkisebb esély az ország északkeleti harmadában mutatkozik – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az ég általában közepesen felhős lesz.

A délkeleti szél napközben időnként megélénkül. Zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 Celsius-fok között alakul.

Vasárnapra 14 megyében adtak ki figyelmeztetést zivatar miatt.

Anyák napján már nagyobb valószínűséggel alakulnak ki zivatarok, elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati felén. Emellett kisebb számban, de az ország déli és középső tájain is zivatarcellák lehetnek. Az Észak-Alföldön lesz a legkisebb esély csapadékra.

Rovatok