Index Vakbarát Hírportál

Parlamenti eskü helyett köztéri fogadóórát tartott Hadházy Ákos

2022. május 2., hétfő 18:42 | aznap frissítve

Hadházy egyedül maradt a parlamenti bojkott ötletével – ez szerinte is kudarc. Köztéri fogadóóráján azt mondta, Áder a nép horgásza, aki ugyanazt mondta, mint anno Dobi István: hatalmas nagy felhatalmazást kapott a vezető párt, így minden folytatódhat tovább.

„Nem gondolom, hogy a Parlament falai között kell látszatmunkával eltöltenem a következő négy évet.” – Erről beszélt a Baranya megyei kistelepülés, Kisvaszar határát jelző tábla előtt Hadházy Ákos független parlamenti képviselő abban az időpillanatban, amikor a többi megválasztott képviselő az Országgyűlés alakuló ülésén vett részt.

A politikus elmondta: a mandátumát ugyan felvette, de egy alternatív esküt tett le, amely arról szól, hogy mindent megtesz azért, hogy attól a „bűnszervezettől”, amely Magyarországot fogva tartja, megszabadulhasson, a felelősök fölött pedig az igazságszolgáltatás mondjon ítéletet. Azért is mindent megtesz, hogy a következő választás már demokratikus és tisztességes legyen.

Hadházy az előválasztáson a korrupcióval vádolt Tóth Csaba szocialista képviselő előtt szerezte meg a jelöltséget Zuglóban, frakcióbefogadó nyilatkozatot pedig a Momentumtól kapott. Miután az április 3-i választáson egyéni mandátumot szerzett, mégsem a Momentum frakciót választotta, hanem – független képviselőként – az utcai politizálást. 

Ennek megfelelően a délutáni órákban már a Kossuth téren tartott sajtónyilvános köztéri fogadóórát.

Nyilvánvaló kudarc, hogy egyedül én voltam, aki nem mentem el a nyitóülésre, de az már előrelépés, hogy egyáltalán vita volt arról, hogy el kell-e menni. Sajnos hogyha négyévente ekkorákat lépünk csak előre, az kevés lesz.

A politikus a kormány terveibe illeszkedő színjátéknak nevezte, hogy képviselőtársai a Tisztelt Házban eljátsszák a demokráciát, interpellálnak, kérdéseket tesznek fel, ezzel legitimálva a hatalmat. A parlamentből kivonulást az új ellenzéki politika alapjának nevezve arról beszélt, hogy nem lehet hiteles az az ellenzék, amely odabenn a hatalomnak a része.

Úgy vélte: választási csalásnak minősül az a sok millió e-mail, amelyben a kormány az ellenzékről hazug állításokat terjesztett az ukrajnai háborúval összefüggésben, illetve az is, hogy csak öt percet kapott az ellenzék a közszolgálati televízióban. 

A parlament alakuló ülését az 1963-as állampárti választások utáni Országgyűléshez hasonlítva arról beszélt, hogy akkor az egy „viccválasztás” volt, de utána pont úgy nézett ki az alakuló ülés, mint most.

Hadházy arról is szólt, hogy a különböző országgyűlési pozíciókat nem szabad elfogadni, ő legalábbis biztosan nem lesz hajlandó eljátszani a demokráciát. Szavai szerint akik most bent vannak, kollaboráns pártok képviselői.

Rovatok