Index Vakbarát Hírportál

Adóügyének befolyásolását ígérték, eljárás indult ellenük

2022. május 2., hétfő 14:13

Három ember ellen indított eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint közülük ketten a gyanú szerint több millió forintért cserébe, alaptalanul ígérték azt a harmadik félnek, hogy befolyásolják adóügyét az adóhatóságnál.

Az ügyben több helyszínen is összehangoltan lépett fel a Terrorelhárítási Központ (TEK) a gyanúsítottakkal szemben a Budapesti és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal együtt.

A gyanú szerint 2021 októberében egy férfi azzal kereste meg korábbi vállalkozó ismerősét, hogy tudomása van arról, hogy a hatóságok megfigyelik, lehallgatják és kapcsolatba akarják hozni egy adóhatósági eljárással.

A férfi felajánlotta, bemutatja valakinek, aki négymillió forintért elintézi, hogy ne kerüljön börtönbe és az eljárást is megszüntessék. A férfi összehozta a vállalkozót egy közvetítővel, aki egy ügyvédként dolgozó volt rendőrre hivatkozott mint aki az ügyet „elintézi” az adóhatóságnál. A vállalkozó ezért a közvetítőnek kétmillió forintot fizetett.

A közvetítő később még hárommillió forintot kért arra hivatkozva, hogy a NAV bevetési egységének és a felettük diszponáló hivatalos személynek kell odaadnia. A vállalkozó ígéretet tett az összeg kifizetésére, de nem történt meg.

Később a közvetítő közölte a vállalkozóval, hogy bizalmuk megrendült, ügyével nem tudnak tovább foglalkozni, és ígéretet tett a korábban átadott kétmillió forint visszaadására, de ez sem történt meg.

A két férfinak nem volt lehetősége az adóhatósági eljárás befolyásolására, hivatalos személyt nem ismertek. A közlemény szerint a közvetítővel kapcsolatban adatok merültek fel, más korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére is.

A bíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat, aki így csak külön engedéllyel hagyhatja el a lakóhelye szerinti megye közigazgatási területét.

Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, letartóztatást kérve. 

Rovatok