Index Vakbarát Hírportál

Alternatív esküt tett a Momentum

2022. május 2., hétfő 10:37

Az új Országgyűlés megalakulásának reggelén a Momentum tagjai alternatív esküt tettek, a párt szerint a valódi eskü ugyanis „vajmi keveset mond arról, hogy mi ma egy politikus felelőssége és kötelessége”.

A Momentum frakció tagjai alternatív esküt tettek. A párt Facebook-oldalán azt írta, hogy azért fognak dolgozni, hogy a politika a hatalom helyett újra az embereket szolgálja.

A videóban Fekete-Győr Andrástól kezdve mind a tíz parlamenti képviselő elmondja, hogy az ország egészét képviselő, szociális, zöld és demokratikus Magyarországért fognak dolgozni a parlamenten kívül is.

Esküszünk, hogy küzdeni fogunk egy igazságos, emberséges és zöld Magyarország létrejöttéért, a demokratikus Magyarország megteremtéséért! A Parlament falain belül, de leginkább azon kívül, az emberek között

– hangzik el az alternatív esküben. 

A párt közleményben emellett hozzáfűzte:

A mai napon az Országgyűlés alakuló ülésén a Momentum-frakció tagjai leteszik a képviselői esküt. A néhány óra múlva elhangzó, és a regnáló hatalom igénye szerint toldozott-foltozott Alaptörvényre hivatkozó eskü rövid szövege azonban vajmi keveset mond arról, hogy mi ma egy politikus felelőssége és kötelessége.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Momentum korábbi döntése értelmében a párt frakciója május 2-án leteszi a parlamenti esküt, de bojkottálja az alakuló ülés érdemi részét, az április 3-i választást ugyanis nem ismerik el tisztességesnek.

Ahogy arról szintén írtunk, a parlamentbe új pártként bekerülő Momentum frakcióvezetője, Fekete-Győr András nyílt levelet küldött Kocsis Máténak arról, hogy a párt csak bizonyos feltételek teljesülése mellett hajlandó részt venni a parlamenti munkában. A Fidesz frakcióvezetője erre azonban úgy reagált, hogy „a momentumos politikus belegabalyodott a saját lábába, elcselezte magát, nem tud belőle kijönni”.

Fürjes Balázs fideszes politikus, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán arra  kérte az őt a választáson megelőző momentumos Hajnal Miklóst, hogy képviselje azokat, akik erre közvetlenül felhatalmazták, de azokat is, akik nem rá voksoltak.

(Borítókép:  Fekete-Győr András és a Momentum tagjai 2021. október 11-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok