Index Vakbarát Hírportál

Turi-Kovács Béla: A magyar politikában csak a Fidesz képes rendszerben gondolkodni

2022. május 2., hétfő 10:09

A következő időszak egész Európa számára zűrzavaros lesz – nyilatkozta az Indexnek Turi-Kovács Béla, aki reméli, hogy a parlament általa vezetett alakuló ülése ünnepélyes és méltó keretek között zajlik majd. A Kisgazda Polgári Egyesület vezetője, aki egyben az Országgyűlés korelnöke, hangsúlyozta: rengeteget rontottak a képviselői tekintélyen azok a politikusok, akik nem képesek a parlamentáris keretek között megmaradni.

Milyen érzés az Országgyűlés korelnökének lenni? Megtiszteltetés ez, vagy jobban örülne, ha a fiatalabbak közé tartozhatna?

Harmadszor vagyok korelnök, ezért már megszoktam ezt a szerepet. Az időskor mindössze egy állapot. Megtiszteltetésnek az számít, hogy a saját politikai közösségem még alkalmasnak tart arra, hogy a parlamentbe kerüljek. A korelnökség a szabályok szerint az életkoromból adódik. Nem tekintem ezt olyan jelentősnek, mint a választott tisztségeket.

Ismét ön vezetheti a parlament alakuló ülését. Mit gondol erről a feladatról?

A hétfői feladatomat már nagy megtiszteltetésnek tartom, hiszen koromnál fogva talán a hozzám hasonló idős emberek is kapják azt a megtiszteltetést, hogy én nyithatom meg az Országgyűlést – reményeim szerint – ünnepélyes és méltó keretek között.

Gondolta volna, hogy egyszer az Országgyűlés korelnöke lesz majd, és még 2022-ben is aktívan politizálni fog?

A 2002-es választási vereség után biztos voltam benne, hogy Orbán Viktor vezetésével létrejön egy olyan szövetség, ami hosszú távon fogja meghatározni a politikai életet Magyarországon. Ekkor arra is gondoltam, hogy nekem is hosszabb távon feladatom lesz a kisgazdavilág képviseletére törekedni.

Az ön meglátása szerint hogyan változott az országgyűlés az elmúlt ciklusok során, amióta képviselő lett?

A képviselői tekintélyre föltétlenül szükség van, mert a ránk szavazó állampolgárokat kell képviselnünk. Ez a tekintély ma messze alatta van annak, ami még 1998-ban megvolt. Azt hiszem, az Országgyűlésnek azok a tagjai, akik nem képesek a parlamentáris keretek között megmaradni, rengeteget rontottak a helyzeten. Ma már nincs meg az a tekintély, ami korábban megvolt egy képviselő körül. A képviseltnek a súlyát adja meg, ha tudatosítjuk magunkban, hogy az emberek megbíznak bennünk, kedvelnek és tisztelnek minket.

Nem gondolt még arra, hogy visszavonuljon? Miért vesz részt még ennyi év után is a parlamenti csetepatékban?

2018-ban komolyan felmerült bennem, hogy nem indulok. Azt hiszem viszont, hogy máig nem kellően tisztázott a magyar közvélemény előtt, hogy a 2010-ben megkezdett rendszerépítés és biztonságos kormányzás egy szövetségre épül, amibe szerves részként beépültek azok a korábbi nemzeti, polgári karakterű pártok, amelyek egykor különböző irányzatokat képviseltek. Ezt az egységet nem szabad megbontanunk, ugyanis ez adja azt az erőt, ami a mostani választásokon is megnyilvánult. Ezért is döntöttem úgy, hogy azt a kisgazdavilágot, ami a társadalmi változások miatt ma már kevésbé létezik, tovább képviseljem. Ez az eszmeiség ugyanis a Fideszen belül továbbra is megvan. A mi szövetségünk nem egyik napról a másikra épült föl, hanem már 2002-ben elkezdtük építeni, és volt egy olyan vezetőnk, aki képes volt összefogni az erőinket, amik 2010-re hosszú távon beértek.

Mit gondol, miért van, hogy ez a jobboldali együttműködés annyi éve tartós, míg az ellenzéki összefogás nem tudott sikeres lenni?

Nem úgy megy ez, hogy egyszer csak összeállunk egy klubba, és holnaptól kezdve oda fogunk járni. Azoknak a politikai szervezeteknek, amelyek együtt akarnak működni, és az országot építeni, először össze kell érniük. A valódi összefogás nem olyan, mint egy élettársi viszony, ami tart, ameddig tart. A Fidesz szövetség olyan, mint egy házasság, ami örökre szól.

Mit vár a most kezdődő parlamenti ciklustól?

Óriási szerencsénk, hogy ilyen erős többséggel nyertük az idei választást, mert Magyarországnak most egy olyan miniszterelnöke lehet, aki mögött az ország túlnyomó többsége áll. A következő időszak egész Európa számára zűrzavaros lesz. Úgy hozták meg ugyanis a háborús szankciókat, hogy senki nem számolta ki előtte, mi lesz a következményük magukra a szankcionáló államokra nézve. Ezért hazánknak sem lesz könnyű a következő négy év. Van azonban egy erős fogódzónk: a gazdaságunk a világ szinte minden pontja irányában nyitott. Sokat szidtak ezért minket, de most szerintem a hasznunkra lehet. Másik erősségünk a magyar mezőgazdaság, aminek révén nekünk nem kell attól tartanunk, mint egyes uniós államoknak, hogy egyik napról a másikra akár kenyérgondokkal is szembesülnünk kell. A mezőgazdaság fontossága most megmutatkozik, és világos, hogy hosszú távon is fejlesztenünk kell ezt az ágazatot. Úgy vélem, hatalmas tévedés azt gondolni, hogy az óriási Oroszországot egyik pillanatról a másikra ki lehet kapcsolni az európai rendszerből. Arra kell törekedni, hogy minél hamarabb befejeződjön a háború, és helyreálljon az a rend, amiben biztonságos kereskedés és gazdasági együttműködés lehetséges.

A közgazdászok közül egyre többet hangsúlyozták az elmúlt évtizedekben, hogy egy modern államban a mezőgazdaság és az ipar felől a szolgáltatások irányába kell elmozdulni, és azokra építeni a gazdaságot. Ön szerint mégsem ez a helyes irány?

A mostani szörnyű háború rávilágított arra, hogy az ön által említett elképzelés alapvetően téves. Meggyőződésem ugyanis, hogy valódi termelési kapacitások nélkül a szolgáltatások sem működnek. Az a társadalom, ami kizárólag a szolgáltatóiparra építene, tulajdonképpen homokra épít. Ha nincs tényleges, valós értéket előállító termelés, ami alatt azt értem, hogy nem csak a GDP-statisztikába foglalható számokat tologatjuk ide-oda, akkor előbb vagy utóbb bajba kerülünk, ami most az európai gazdaság esetében is látszik.

A kormány korábban bejelentette, hogy a következő uniós ciklusban minden eddiginél többet fordítanak a vidékfejlesztésre. Miért döntöttek így?

A vidékfejlesztéssel kapcsolatban kiemelném a 2010-ben elindított, az ellenzék által sokat gúnyolt Nemzeti Együttműködés Rendszere fontosságát. Ennek az egyik fontos pillére a magyar mezőgazdaság. Helyes döntés volt, hogy a jövőben a fejlesztések központi iránya a vidékfejlesztés legyen. Szeretnék rávilágítani, hogy az egyik legfontosabb célunk a népességcsökkenés megállítása, amihez szükség volt a rendkívül sikeres Magyar Falu Program elindítására. Ennek viszont az az alapja, hogy jól működő mezőgazdaságunk legyen. Rendszerben kell gondolkodni, és ma Magyarországon csak a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képes erre.

Gyakran még a jobboldal támogatói is azt mondják, nem jó, ha „túlnyeri magát” a Fidesz, és folyton kétharmaduk van. Ön mit gondol erről az újabb alkotmányozó többség megszerzése fényében?

Azt gondolom, a parlamentarizmusnak alapja, hogy legyen életképes ellenzék, amire azért van szükség, hogy a törvények elfogadásánál valós érveket ütköztető tényleges vita legyen. A kétharmadra elsősorban az Alaptörvény kialakításakor volt nagy szükségünk. Most viszont azért lehetünk hálásak a sorsnak a nagy többségért, mert a nemzetközi helyzetben a közeljövőben olyan anomáliák adódhatnak, amelyek miatt a sarkalatos jogszabályok módosítására is szükség lehet. Úgy vélem, a törvények határozott időre születnek, és a politikai helyzet változásainak megfelelően kell azokat időről időre módosítani. Ehhez a jelenlegi nemzetközi helyzetben nagyon jól jött a kétharmad, de anélkül is tudtunk volna kormányozni.

(Borítókép: Turi-Kovács Béla. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok