A kiegyezés utáni években az Andrássy-, majd a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere, a képviselőház elnöke és az ország nehéz gazdasági helyzetében miniszterelnök is volt. Eötvös Károly jellemzése szerint „igaz, jó és erős magyar volt minden ízében”. Kétszáz évvel ezelőtt született Bittó István, akinek családnevét valójában a feleségéről készült Barabás-portré őrizte meg az utókor számára.
Bittó István 1822. május 3-án született köznemesi, de tehetős családban a csallóközi Sárosfán. Édesapja, Bittó Benő Pozsony vármegye alispánja volt. Tizennégy gyermeke közül hatan érték meg a felnőttkort, négyen közülük fontos közéleti tisztséget viseltek. A legmagasabbra István jutott, aki a pesti piarista gimnáziumban érettségizett. 1843-ban a fővárosban szerzett jogi doktori oklevelet és ügyvédi képesítést. Előbb aljegyzőként szolgált, majd 1847–1848-ban Pozsony vármegye főszolgabírája és Dunaszerdahely képviselője lett az országgyűlésben. A szabadságharc bukása után Szemere Bertalannal előbb Várnába, majd Isztambulba menekült, ahonnan Franciaországba emigrált, és a gróf Teleki László vezette emigránsegyesület titkára lett. 1851-ben amnesztiával hazatért, és egy évtizedig drávafoki birtokán gazdálkodott, távol tartva magát a politikától. 1861-ben bukkant fel ismét a közéletben.
Deák Ferenc híveként többször országgyűlési képviselővé, sőt, a képviselőház alelnökévé is megválasztották.
1871-ben az Andrássy-kormányban igazságügyi miniszter lett.
Egyénisége ritka kedvességű, modora lebilincselő, figyelme nagy dolgokra és apró részletekre egyaránt kiterjed
– írta róla miniszteri kinevezésekor a Pesti Napló. Hivatali idejében folytatódott a bírósági szervezet reformja, az újonnan létrehozott királyi járásbíróságok és törvényszékek indulásához megtalálták a szükséges helyiségeket, és kialakították a bírói és tisztviselői kart. Felállították a dualizmus kori bírósági szervezetrendszer alapegységeit jelentő elsőfokú bíróságokat. 1871. december 28-án kiadott köriratában hangsúlyozta:
A birósági szervezet inkább mint minden más törvény vagy intézmény, azzá válik, amivé azt törvény alkalmazására hivatott személyek teszik; áldásos a hazára és annak polgáraira, biztositéka az alkotmánynak, a köz- és magánjognak, a békének, a rendnek és személynek: ha a biró magasztos feladatát felfogva, mint az állam élő lelkiismerete, pánczélozva minden jogtalan befolyás ellen, mindenik esetben a törvényt emeli érvényre.
1872 szeptemberében Deák javaslatára megválasztották a képviselőház elnökévé. Pénzügyi válságok és korrupciós botrányok között igyekezett megőrizni a Ház egyensúlyát és tekintélyét. Elnöksége alatt született törvény a Ludovika Akadémia és a kolozsvári egyetem felállításáról, a fővárosi törvényhatóság megalakításáról, a határőrvidék visszacsatolásáról és rendezéséről.
A csendes, visszafogott politikus karrierje – barátja, Deák Ferenc hathatós támogatásával – gyorsliftként emelkedett. 1874. március 21-én Ferenc József Magyarország miniszterelnökévé nevezte ki. Egyáltalán nem repesett örömében, korántsem alélt el a nagy megtiszteltetéstől, az uralkodónak valósággal rá kellett tukmálni a megbízatást. Eötvös Károly Magyar alakok című (1901) könyvében így írta le a miniszterelnöki kinevezését:
A király sok embert megkérdezett: ki legyen a miniszterelnök. Akkor hallgatta meg először Ghyczy Kálmánt és Tisza Kálmánt is. Meghallgatta Bittót is, a ház elnökét. S egyszer csak azt mondja neki: – Önt bízom meg a minisztérium megalakításával. Hejh aki adta! Most ijedt meg már igazán Bittó István. Hát hiszen az igaz, hogy ő házelnök volt, igazságügyminiszter is volt, Somogy vármegyének főszolgabírája is volt s a függetlenségi harc után bujdosó is volt, de elvégre mégis csak táblabíró volt. Hogy lehessen ő miniszterelnök? – Fölség, köszönöm kegyességét. Fölséged parancsának engedelmeskedem is, de azt Fölséged se parancsolhatja, hogy arabul beszéljek, mikor én arabul nem tudok. Mosolygott a Fölség. – Csak próbálja meg kedves Bittó, tud ön még arabul is. Igy lett miniszterelnök.
Bittó – ahogy az igazságügyi tárca vezetését és a képviselőházi elnökséget is – csak átmenetinek tekintette. A kormánya túlnyomórészt Deák-pártiakból alakult, de a pénzügyminiszteri tárcát az ország nehéz gazdasági helyzetében senki sem akarta vállalni. Hosszas habozás után végül Ghyczy Kálmán mégis beadta a derekát. A Bittó-kormányban egyébként jó néhány „nagy név” is szerepelt: mint például Szapáry Gyula gróf (belügy), Pauler Tivadar (igazságügy) vagy Trefort Ágoston (vallás- és közoktatásügy). Kormányzása idején fogadták el azt a választójogi törvényt, amely a választói jogosultságot az adóhátralékosok kizárásával csökkentette, és változatlanul hatályban maradt 1918-ig.
Ugyancsak kormánya kezdeményezésére alkotta meg a parlament az első összeférhetetlenségi törvényt.
A választások után, 1875. március 2-án járt le kormányfői mandátuma. A kormányzó Deák-párt egy nappal azelőtt, március 1-jén egyesült a Balközéppel, és alakult át a Szabadelvű Párttá. Bittónak epizódszerep jutott, igaz, ő az egyetlen volt miniszterelnök, aki nyíltan az ellenzékhez csatlakozott: 1884-ig ugyanis a Mérsékelt Ellenzék színeiben lett képviselő. Aztán 1899-ben kinevezték a főrendiház tagjának, ahol haláláig aktívan politizált. Munkássága elismeréséül megkapta a Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet.
Vezetéknevét mégsem politikusi teljesítménye miatt őrizte meg az utókor. A halhatatlanságot nejének köszönheti. Felesége, Bittó Irma (1839–1921), Dulovits Andor özvegye az Arad vármegyei Bittó családból származott. Gyermekük nem született. Férje akkor hozta élete egyik legjobb döntését, amikor 1874-ben megbízta a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterét, Barabás Miklóst felesége portréjának elkészítésével. A festőnek bámulatos volt a vizuális memóriája.
Egyszer emlékezetből, harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, egy később előkerült fotográfia szerint hibátlanul.
Barabás amúgy számtalan hasonló feladatot vállalt, és bizony ezek többsége csak tisztes iparosmunka volt. Azonban az asszony szépsége, eleganciája megragadta a művész fantáziáját, és remekmű született. A magyar Mona Lisa.
Szvoboda D. Gabriella művészettörténész Barabás Miklós 1810–1898 című könyvében ezt írta:
Egy késői gyöngyszem az általában a múlt századi portréfestészet reprezentánsaként szereplő Bittóné is, melyet a külföldi szakirodalom a polgári szalonfestészet kvalitásos példájaként tart számon.
A mű akkora sikert aratott, hogy a mestert a következő évben megbízták a férj arcképének elkészítésével is. Egybehangzó vélemény szerint a Bittó Istvánné arcképe a magyar festészet egyik legszebb, legismertebb portréja, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria őriz.
(Borítókép: Bittó István. Fotó: Filep István / MTI)