Index Vakbarát Hírportál

Csaknem kétszáz civil szervezet önálló környezetvédelmi minisztériumot kér Orbán Viktortól

2022. május 3., kedd 13:50 | aznap frissítve

Összesen 180 civil szervezet írta alá azt a nyílt levelet, amelyet a miniszterelnöknek címeztek, és önálló környezetvédelmi minisztérium létrehozását kérik benne.

Az Országgyűlés megalakulásakor 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje – olvasható a WWF Magyarország közleményében.

A WWF kifejtette, hogy a következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint

az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság vagy a biodiverzitás- és klímaválság, ráadásul nem zárható ki újabb járványveszély sem.

Úgy látják, hogy ilyen körülmények között a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezet védelmére többek között azzal, hogy a természeti erőforrásaink védelmének szempontjait minden döntésnél figyelembe veszik.

Eddig 180 civil szervezet csatlakozott

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország a Föld napján hívta fel a figyelmet a környezet- és klímavédelem nemzetbiztonsági jelentőségére és az alakuló, új kormány felelősségére. Nyílt levelükhöz 180 civil szervezet csatlakozott. 

A levélben olyan kormányzás szükségességére hívják fel a figyelmet, ami amellett, hogy

ápolja és megóvja a Kárpát-medence környezeti értékeit, biztosítja a természeti erőforrások védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára. Fontos, hogy ez minden ágazati politikát áthasson – legyen az energiapolitika, mezőgazdasági és vidékpolitika, ipar- és fejlesztéspolitika vagy oktatás- és társadalompolitika.

A civil szervezetek szerint elengedhetetlen, hogy a környezet védelmére erős felhatalmazású, önálló tárca alakuljon, összefogva a környezet- és természetvédelem, a víz-, illetve vízgyűjtő-gazdálkodás, a körforgásos gazdaság, az éghajlatvédelem és a fenntartható energiagazdálkodás területeit.

Az Országgyűlés várhatóan a május 16-i héten választhatja meg újra miniszterelnöknek Orbán Viktort, az új kormány az ezt követő napokban alakulhat meg.

Rovatok